Júliusban a Partizánnak adott interjújában említette meg Udvaros Dorottya, hogy hamarosan gyereke születik egykori kollégájának, Horváth Lajos Ottónak, a színész felesége, Ács Eszter ugyanis várandós.
Horváth Lajos Ottót és Szász Júliát február 8-án ismét apa-lánya szerepben láthatják majd a nézők, a Centrál Színház színpadán játszanak majd együtt. Az Egy bizonyítás körvonalai című előadás rendezőjével, Puskás Tamással (akinek nemrég született meg az unokája) most a Blikk készített interjút, melyből kiderült, hogy mindkét színész messzire ért a gyógyulás útján. Szász és Horváth tavaly novemberben szenvedtek komoly balesetet a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia című előadásának díszleteiben.
Meglehet, maradtak emlékei a zuhanásnak, például Ottó kézszorítása soha nem lesz a régi, illetve Júlia sérülései is nehezíthetik az életét. Például lehetnek frontérzékenyek ezek a területek. Mindezek ellenére úgy látom, hogy a történtek fizikailag nem hátráltatják őket a munkában, és abban is bízom, hogy ez a két szerep a lelki gyógyulásukhoz is hozzájárul majd
– mondta a rendező, majd azt is megosztotta, hogy a 61 éves Horváth Lajos Ottónak nemrég kislánya született.
Horváth Lajos Ottó ismét ifjú apa, két hónapja született a kislánya, gondolom amellett, hogy keveset alszanak, rengeteg öröm is éri őket, és úgy érzem, hogy Szász Júlia is túl van az egy évvel ezelőtt történteken. Most az ünnepek jönnek, remélem mindenkinek jut sok pihenés és sok öröm, azután az újév első napjaitól ismét vár ránk a szorgalmas munka. Rengeteg feladat áll előttünk, sok idő kell ahhoz, hogy kialakítsuk a darab ritmusát, tempóját, kikeverjük az egyes jelenetek színét, de nagyon remélem, hogy végül mi győzünk, nem fog ki rajtunk a választott anyag
– tette hozzá Puskás.
Horváth Lajos Ottónak egyébként korábbi, Ráckevei Anna színésznővel kötött házasságából már van két felnőtt gyereke, Horváth Julianna és Horváth Milán, akik követték szüleiket a pályán.
The post Kislánya született Horváth Lajos Ottónak és Ács Eszternek first appeared on 24.hu.