Szinte hihetetlen, de 1967-ben másfél hónapon belül két brit beategyüttes is fellépett a Kisstadionban. Sőt a Nashville Teens, amelynek Tobacco Road című dala 1964-ben hatodik volt az Egyesült Királyság slágerlistáján, már előzőleg körbejárta az országot; két nappal a Kisstadion-buli előtt két előadást kellett tartania a pécsi szabadtéri színpadon, akkora érdeklődés kísérte mecseki megjelenését.
Négy nappal a pécsi duplát megelőzően az Erkel Színházban dörömbölt a frontember Ray Phillips és bandája. Sajátságos kombó volt: délután 3-tól a Nashville Teens szólt, este 7-től pedig Johann Strauss Denevérje ment Moldován Stefániával, Melis Györggyel, Radnay Györggyel, Frosch börtönőr szerepében Latabár Kálmánnal.
Az országos turné nem minden körben keltett osztatlan sikert. A zalaegerszegi koncert után a Zalai Hírlap epésen jelentette: „Befogott füllel »élvezte« a nézősereg a hét garantáltan valódi angol beatnik zenei produkcióját a megyei művelődési házban. Körülbelül ennyi az, amit a Nashville Teens zenekar egerszegi hangversenyéről el lehet mondani. Olyan hangerőt produkáltak, mint egy lökhajtásos repülőraj felszállás közben, és a zenei élmény sem volt több. Állítólag a művelődési ház más, távoli helyiségeibe és földszinti előcsarnokába a falak jótékony megszűrésével már a zenéből is jutott valami.”
A hivatalos szervek valamiért mégis komálták a Nashville-t, az énekes Phillipset még az 1967-es Táncdalfesztivál gálaestjére is meghívták Gigliola Cinquettivel, a veronai csalogánnyal együtt. Különös éjszaka volt: a Tobacco Road helyett a vad Ray annak a táncdalnak a phillipses változatát dalolta, hogy „annál az első ügyetlen csóknál, drága, romantikázni siettünk át Budára…”
A Kisstadionban énekelt a Creamtől, Bob Dylantől, Jerry Lee Lewistól, a Righteous Brotherstől, a Rolling Stonestól, Larry Williamstől és attól a Randy Newmantől, akinek 1972-ben írt You Can Leave Your Hat On című számát 1986-ban oly fergeteges sikerrel adaptálta Joe Cocker. Természetesen felhangzott a Nashville Teens három „saját” világszáma, a Top Gear (nálunk: Slágerrevü) címmel futó 1965-ös beatfilmben is hallható Tobacco Road és Google Eye, valamint a This Little Bird – a sajátot azért tettük idézőjelbe, mert a dalokat az amerikai John D. Loudermilk komponálta az együttesnek –, az Ifjúsági Magazin meg méltatlankodott az átszellemült fiatalok elleni fellépésen:
Ha egy 38 éves szobafestő és mázoló megátalkodottan végigüvölti az FTC–MTK mérkőzést a Népstadionban, legföljebb azt mondják rá, istenem, buzdítja a csapatát. Ha az említett mester 18 éves ipari tanulója a szomszédos Kisstadionban, a Nashville Teens együttes koncertjén dobog a lábával, és időnként mámorosan felordít, a rendező súlyosan rátekint, majd némi töprengés után ki is vezeti.
A koncertet amúgy fél 3-kor kezdték, mert világosban nehezebb randalírozni. Mivel a nagy balhé elmaradt, a Nashville Teens egy év múlva újra Magyarországra jött. Ellátogatott Nyíregyházára, Debrecenbe, Szombathelyre, Kaposvárra, Mohácsra, Szegedre, Székesfehérvárra, Salgótarjánba, Tatabányára, Miskolcra, és május 26-án két koncertet adott a Kisstadionban. Műsorait a húsz esztendős Dévényi Tibor konferálta, és a brit brigád június 6-án ugyanazzal a géppel repült vissza Angliába, amellyel a Kóbor János nélküli Omega utazott turnézni Nagy-Britanniába.
Az Omega tagjaitól 1967-ben megkérdezték: „Ki a zenei példaképetek?” Egybehangzóan azt felelték: „Spencer Davis.” Ugyanabban az évben – július 7-én, 8-án és 9-én – a Kisstadionban muzsikált a Spencer Davis Group, igaz, már a két Winwood, Stevie és Muff nélkül. Helyettük Phil Sawyer és Eddie Hardin játszott, de ez nem változtatott a fogadtatáson: a két brit listavezető dalt, a Keep On Runningot és a Somebody Help Me-t, valamint a második helyen „megrekedő” Gimme Some Lovin’-t jegyző együttes koncertje egyhamar nézőtéri őrjöngésbe csapott.
Ifjúsági Magazin, 1967 (3. évfolyam, 1-12. szám)1967-05-01 / 5. szám / Arcanum Digitális Tudománytár
Ebben szerepe volt annak is, hogy a rendőrök közvetlenül Spencer Davis és társai fellépése előtt vonultak fel a színpad és az ahhoz legközelebb lévők közé, ami éktelen füttykoncertet váltott ki a hazai beatnikekből. A tombolás utóbb az utcákon is folytatódott, mivel a karhatalom lovas rendőrök és nyitott rendőrautók seregével árasztotta el Zuglót, s ezt a „huligánok” provokációnak tekintették.
A legvakmerőbbek közel férkőztek a lovakhoz, majd a hátsójukra csaptak, mire a paripák meglódultak, a rendőrök meg örültek, ha nem estek le róluk. Akkor még villanyos járt a Thököly úton – a 44-es és a 67-es –, de aznap este nem közlekedhetett, mert a síneket is elfoglalták a hazafelé tartó ifjak. Közülük többen a fogdában töltöttek néhány napot vagy abban a szerencsében volt részük, hogy nem kerültek előzetesbe, csak kardlapoztak a hátukon.
A Magyar Ifjúság című hetilap sietett megnyugtatni mindenkit:
Ha netán valakit zavarna, hogy a gitáregyüttes hangversenye rendőri esetté fajult, nyugodjék bele: a zenekedvelő fiataloknak ezentúl is jó zenészeket, a botrányt keltőknek továbbra is szigorú rendőröket hívunk meg a hangversenyekre.
Az Ifjúsági Magazin úgy látta: „A Spencer Davis együttes bemutatkozása lényegében megfelelt a várakozásnak, jó produkciót láthatott és hallhatott a közönség, bár a két Winwood (főként Stevie) hiányát erősen érzi a zenekar. A közönség bemutatkozása ezzel szemben felülmúlt minden várakozást. A füttykoncert és az önfeledt ordítozás – mint a tetszés legújabb kori megnyilvánulása – nem lepett meg bennünket. Erre, korábbi tapasztalataink alapján, számítottunk. Nem vártuk viszont az újságégetést, a padok szisztematikus tördelését és felgyújtását, továbbá az utcai randalírozás – gépkocsi-borogatás, ablakok, kirakatok bezúzása – is kínos meglepetésként hatott, enyhén szólva.”
Terjedelmes – vagy akár csak rövidebb – riportot senki sem olvashatott a hosszú forró nyári estékről. Viszont a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat kiadott egy Spencer Davis-kislemezt, az egyik oldalán a Gimme Some Lovin’-nal, a másikon a Keep On Runninggal. Ez a korong 1967 júliusában júliusában hatodik volt az MHV eladási listáján.
Az első öt helyen a következő hagyományos slágerek sorakoztak: Dobos Attila–Dobos Emőke: Minden nap (előadta: Harangozó Teri), Lovas Róbert–S. Nagy István: Pókháló az ablakon (Aradszky László), Dobos–Szenes Iván: Isten véled, édes Piroskám! (Aradszky), Phil Coulter–Tardos Péter: Paprikajancsi (Koncz Zsuzsa), Dobos–Szenes: Szervusztok, régi barátok! (Zalatnay Sarolta).
Koncz lemezéről – amely Sandie Shaw az évi Eurovízió-fesztiválnyertes Puppet on a Stringjének magyar változata volt – az Ország-Világ című hetilap megjegyezte: „Az egyébként jó felvétel mindkét számánál zavaró Koncz Zsuzsa hibás angol kiejtése.” (A B oldalon a This Is My Song itthoni verziója szerepelt. Az eredetit Charlie Chaplin írta A hongkongi grófnő című filmhez, és Petula Clark énekelte lemezre.)
Spencer Davis a Táncdalfesztiválra nem kapott meghívót. Maradt a gálaestre az Illés mindent vivő kis sráca meg Koós János kislánya a zongoránál.
The post Kitörő fogadtatás, betörő kirakatok – amikor utcai randalírozásba torkollt Spencer Davis budapesti koncertje first appeared on 24.hu.
