Kizárták az Eurovízió egyik esélyesét, a holland Joost Kleint

Egy backstage-ben történt incidens miatt kizárták az Eurovíziós dalfesztivál szombat esti döntőjéből a holland versenyzőt, Joost Kleint, írja a BBC. Az énekes állítólag a csütörtöki elődöntő után szóban megfenyegette a produkciós stáb egyik női tagját, aki feljelentést tett a rendőrségen.

A szervezők közölték, nem lenne helyénvaló, ha Klein folytathatná a versenyt, amíg az eljárás tart. Azt is írták, hogy a híresztelésekkel ellentétben az esetben nem volt érintett más fellépő vagy más ország delegációjának tagja.

Az Europapa című dal az idei verseny egyik favoritja volt, az „annyira rossz, hogy az már jó”, Európáról szóló technohimnuszt Klein a szüleinek ajánlotta.

A holland Avrtotros műsorszolgáltató „aránytalannak” nevezte a kizárást. A társaság a közösségi médiában közzétett közleményében azt írta, hogy „megdöbbentette a döntés”, és „később visszatérnek erre”.

A Malmöben rendezett döntőn szombaton így a 26 helyett 25 fellépő produkció fog fellépni, köztük az izraeli is. Az elődöntő alatt a város utcáin több ezer palesztinbarát tüntető gyűlt össze, hogy kifejezzék támogatásukat Gáza mellett, a főpróbán pedig kifütyülték az énekest.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed