Napjainkra már igazi ritkasággá vált ez a madár, ezért is volt érdekes a mostani megjelenése, a megfigyelés jelentőségét pedig növeli, hogy a fiatal madár gyűrűs volt – számolt be a hírről a nemzeti park.
A szirti sas Magyarország egyik ritka fészkelője. Hazai állománya mindössze 3-5 pár. Ismert fészkelőhelyei a Zempléni-hegységben vannak.
A faj széles elterjedésű. Eurázsia és Észak-Amerika alkalmas élőhelyein, valamint Észak-Afrikában is költ. Bár költőhelye a magashegyi sziklafalakhoz köti, de Közép-Európában fákon is fészkel. Az öreg madarak szinte egész évben a költőhely környékén maradnak, csak a legészakibbak kóborolnak délebbre a téli időszakban. A szirti sasok későn válnak ivaréretté. Míg el nem érik a 4-5 éves kort, addig nem köti őket terület, szabadon kóborolnak és igen nagy távolságokat tesznek meg. Ezt a példányt a téli időszakban valószínűleg a táplálékszerzés lehetősége vonzotta a Kárpát-medencébe.
Jellemzően az Alföldön gyakoribb a téli előfordulása. Ritkaságát az is mutatja, hogy a januárban elvégzett országos sasszinkron alkalmával csak 3 példányt figyeltek meg az egész országban. Magyarországon eddig hat esetben találtak gyűrűs szirti sast, de ezek mindegyike valamely nem természetes okból bekövetkező elhullásra volt visszavezethető.
Ez az első gyűrűs madár, amely sértetlenül továbbmehetett. Még másnap is megfigyelték egy dévaványai puszta fölött.
Tavaly az Alpokalján vendégeskedett szirti sas, de készültek lenyűgöző fotók a lakmározó békászó sasok családjáról is. A Dél-Alföldön pedig rekordszámú fiókát nevelt egy saspár.
The post Közel 2000 kilométerről érkezett hazánkba egy ritka sas first appeared on Sokszínű vidék.

