A Frommer Stop típusú öntöltő pisztoly a kecskeméti egykori Rudolf Laktanya területéről került elő.
A Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán hétfőn azt írta, a közelmúltban a kecskeméti Rudolf Kert – azaz az egykori Rudolf Laktanya – területén került elő földmunka során a Frommer Stop típusú öntöltő pisztoly, amelyet az Osztrák-Magyar Monarchia idején Magyarországon gyártottak.
Közölték, hogy a Frommer Rudolf tervezte fegyver a Fémáru-, Fegyver- és Gépgyárban (FÉG) készült; 1912 és 1945 között több verzióban is gyártották, M12 jelzéssel a hadsereg is rendszeresítette. A fegyverből hozzávetőleg 350-360 ezer készült.
Ismertetésük szerint a pisztoly különlegessége a hosszú cső hátrasiklásos zár. A fegyver jellegzetessége a pisztolycső feletti hengerben elhelyezkedő két rugó, amely a működését biztosította. A szokásos egyszerűbb, szabadon hátrasikló tömegzárral szemben ennek a megoldásnak az előnye, hogy a fegyver így kisebb, könnyebb lehetett. (MTI)
Megírtuk azt is, hogy továbbra is egy fa törzsén lóg a Mátrában talált bomba. Hevesben pedig egy 100 kilós betonbombát találtak egy kerítésben. És gránátot találtak az Aggteleki-karszt legmélyebb barlangjában.
The post Különleges, közel 100 éves pisztolyt találtak a katonai tűzszerészek Kecskeméten first appeared on Sokszínű vidék.
