László Csaba azt viszont nem zárja ki, hogy amerikai fegyverekről, például Patriot rakétákról kössön üzletet a két fél, ebben Donald Trump érdekei is megmutatkozhatnak, ami az elsőszámú mozgatórugója lesz az USA politikájának a következő ciklusban. Biztosan lesz még néhány látványos nagy bejelentés (4iG-SpaceX), de a magyar gazdaság alapvető folyamatait ezek nem befolyásolják.
A gyenge külső piaci kereslet mellett túl nagy reményeket fűznek az új hazai autóipari kapacitásokhoz: ezek – a debreceni BMW és a szegedi BYD – legfeljebb statisztikai értelemben húzhatják valamivel feljebb a GDP-t, érdemi termelést csak 2026-tól lehet tőlük várni, ha addigra összekapja magát az európai autópiac. A költségvetés mozgástere sem túl tág, bár a 2026-os választás miatt számítani lehet közérzetjavító intézkedésekre, miközben a költségvetési hiányt 2025-ben és 2026-ban is csökkenteni kell.
A műsorban szóba került a jegybanki vezetőváltás is: Varga Mihály kinevezésével tompulhatnak a viták az MNB és a kormány között, de teljesen nem kopnak ki vendégünk szerint. Ha nem úgy alakulnak a gazdasági folyamatok, ahogy a Nagy Márton vezette gazdaságpolitika szeretné, könnyen megint céltáblává válhat a jegybank.
The post László Csaba: Néhány szelfi lehet a leglátványosabb eredménye Trump és Orbán mélyülő barátságának first appeared on 24.hu.