Lázár-terv, Mezőkövesd-meccs, meg nem valósuló Eximbank-hitel – így jutott el a bezárásig a 70 éves téglagyár

Stark Gábor, a cég volt tulajdonosa több erős állítást is tett, hogyan hitegette egy meg nem érkező mentőövvel az Orbán-kormány.

Mi történt? Hamarosan véget érhet a több mint 70 éves mályi téglagyár felszámolása, írja az mfor.hu. Az új tulajdonos (Szerwool Hungária Kft.) megerősítette, hogy ezzel a téglagyártás teljesen leáll a területen. A Mályi Tégla Kft. 2020 óta súlyos veszteségeket termelt, és bár az Orbán-kormány folyamatosan mentőövet ígért, végül nem segített. A céget 2022-ben még négymilliárd forintra becsülték, a korábbi tulajdonos, Stark Gábor 2023-ban 2,5 milliárd forintért adta volna el. A felszámolást végző cég idén márciusban már csak 900 millió forintért tudott túladni az érdekeltségen, a területén fekvő ingatlanokkal és agyagbányával együtt.

Több ebből

Nulla alkalmazottal működik a cég, amelyre a Szíjj László nevével összeforrt Gidrán-program „jövőjét építik” – megszólalt a 4iG is
Kettéválhat a Rajna, megbénulhat a hajózás Európa egyik legfontosabb vízi útján

Mit kell még tudni? Stark Gábor az mfor.hu-nak az Orbán-kormánnyal való tapasztalatairól beszélt. Stark elmondása szerint a kormány 2020-ban, a pandémia alatt engedélyezte a munkavégzést az üzemben, ekkor látogatott el hozzájuk Tállai András, a térség akkori, fideszes képviselője. Tállai itt egy úgynevezett „Lázár-tervről” beszélt neki, amely felemelte volna a magyar cégek részarányát az építőanyag-gyártásban négyről tíz százalékra. Ezt azonban úgy érték volna el, hogy az Épkar Kft. felvásárolja az üzemet, állította Stark. Szeivolt Istvánék több tízmillió forintért átvilágították az üzemet, de végül nem csaptak le rá.

Mi történt ezt követően? Stark szerint Lázár minisztériuma Nagy Mártonhoz irányította, azzal a javaslattal, hogy az állam vásárolja fel a céget. Nagy tartózkodott az ötlettől, de megígérte Starknak, hogy az elsők között kap időpontot az Eximbankban a 2023-ban induló újraiparosítási hitelprogramhoz. A Mályi Tégla Kft. végül azonban se hitelt, se támogatást nem kapott. A korábbi téglagyár-tulajdonos szerint kormányközeli körökből olyan üzenetek jutottak el hozzá, hogy több esélye lenne megkapni az ígért hitelt, ha belépne a helyi Fideszbe.

„Megkaptam azt is, hogy ne a Diósgyőr, hanem a Mezőkövesd futballmérkőzéseire járjak. Ezt akkor humorosan vettem, de már látom, hogy volt valóságalapja” – fogalmazott.

The post Lázár-terv, Mezőkövesd-meccs, meg nem valósuló Eximbank-hitel – így jutott el a bezárásig a 70 éves téglagyár appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0