Az Ausztrália délkeleti részén, a Sydney közelében lévő Blue Mountains területén élő kockás mézevők kétféle éneket fújtak. Az egyik egy hosszabb dallamsorból áll, a másik ennek egy extrém módon lerövidült strófájából.
Olyasmit képzeljünk el, mint amikor egy pár perces dalból az ember csak a refrén két sorára emlékszik. Ez a madarak esetében kétféle kultúrát jelenet. Egy új kutatásban azt igyekeztek kideríteni, mi is történhetett valójában e madarak körében.
Míg 2016-19. között a hímek 5-10 százaléka énekelte a rövid verziót, 2020-at követően már az 50-75 százalékuk!
Az állati kultúrák létezésére csak az utóbbi években helyeződött hangsúly, mivel az azonos fajba, de eltérő kultúrába tartozó állatok ugyanolyan nehezen tudnak egymással „szót érteni” és szaporodni, mint például az embernél a különböző vallást követők, vagy egymással ellenséges nemzetekhez tartozók. Amikor pedig mindent meg kell ragadni ahhoz, hogy igyekezzünk a lehető legtöbb élőlény számára biztosítani a túlélést, a kultúráikra is tekintettel kell lenni.
Ausztrál kutatók a kockás mézevők énekét vizsgálva arra jutottak, hogy míg 2015-ben csak a madarak 5 százaléka énekelte a rövid strófás éneket, 2022-ben már 91 százalékuk. A hagyományos hosszú dallamú éneket 2022-ben egyetlen hím esetében se hallották a kutatók.
A sikeres szaporodást is felmérték, és ez is azt tükrözte, hogy mely dallam vált divatossá. 2019 előtt a hosszú énekűeknek nagyobb valószínűséggel volt családjuk, ám 2020 után eltűnt a különbség, vagyis a rövid éneket fújó hímeknek ugyanolyan arányban voltak utódaik, mint a klasszikus éneket fújóknak.
Miért is aggasztja ez a szakembereket?
A madárdal részben fittségjelző, és az elfogadott nézetek szerint őszinte jelzés ráadásul. Ez hétköznapi nyelven kb. annyit tesz, hogy a komplexebb éneket előadó madár jobb géneket is hordoz, mint egyszerűbb éneket előadó fajtársai.
Ezt könnyen megérthetjük, ha az utánzó madarakra gondolunk (hazai viszonylatban ilyen pl. a seregély vagy az énekes rigó): minél tovább él egy madár, annál többféle más állathoz vagy más madárhoz tartozó hangot képes elsajátítani. Az egyszerű éneket viszont könnyen és gyorsan megtanulja a madár.
Vagyis, ha a kevésbé komplex ének válik divatossá, akkor azok a madarak veszik át a fő szaporodó szerepét, amelyek genetikailag kevésbé értékesek. A kockás mézevő esetében a rövid ének költségei olyannyira lecsökkenhettek, hogy dominánssá tudott válni ez az énektípus.
Az állati kultúrák eltűnése hasonlóan súlyos probléma, mint az emberi kultúráké, ha kihal egy nyelv, akkor vele együtt kihal minden e nyelven birtokolt tudás is. Az állatokkal sincs ez másképp.
Ilyen változásokhoz vezet a népesség csökkenése mellett az is, ha töredékessé válik az élőhely és nem tudnak egymással találkozni az egyes állatok. A madaraknál az ének tanult dolog, és az utóbbi években számos kutatásban arra jutottak, hogy az állomány leromlásával együtt jár az ének egyes típusainak eltűnése is, vagyis ez utóbbi az állományromlásról árulkodó tényező.
A kockás mézevő súlyosan veszélyeztetett faj, több kisebb csoportra oszlik, amely csoportok énekében is vannak eltérések, afféle dialektusok. A kutatók szerint a változások oka ez esetben az, hogy egyszerűen a generációváltásnál elfogytak a hosszú énekű apák, így nincs, aki megtanítsa ezt az éneket a fiókáknak. (Valami hasonló történik, mint amit az oktatásban itthon is észlelhetünk: elfogynak a fizikatanárok, és jobb híján a tornatanár tartja a fizika órát.) Azzal, ha kevesebb olyan hím van, amelyektől tanulhatnak a fiókák, egyértelműen az ének egyszerűsödéséhez vezet.
The post Lerövidült egy ausztrál madár éneke first appeared on National Geographic.
