Lezárulhat az amerikai-magyar rendszámvita

A kormány módosította a közúti közlekedésre vonatkozó közigazgatási hatósági ügyekben alkalmazandó kiegészítő eljárási szabályokról szóló korábbi rendeletét. A Magyar Közlönyben a külföldről behozott gépjárművekre vonatkozó rendelkezések (járműhonosítás) feltételeit pontosították, illetve egy diplomáciai szempontból fontos ponttal, azzal egészítették ki, hogy a szabályozás alól, kik kaphatnak könnyítést.

(3) A KR. 2. §-a a következő (4) és (5) bekezdéssel egészül ki:

»(4) A járműhonosítási eljárásban a Magyarország területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők és a Magyarország területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok, azok Magyarországon szolgálatot teljesítő állományának tagjai, a Magyarország területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyarország területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok és állományuk nyilvántartásáról, a jogállásukhoz kapcsolódó egyes rendelkezésekről szóló törvényben meghatározott hozzátartozóinak, valamint a Magyarország területén szolgálati céllal tartózkodó, a diplomáciai vagy a nemzetközi jogon alapuló egyéb kiváltságot és mentességet élvező személyek és hozzátartozóinak használatában lévő járművek esetében az (1) és (1a) bekezdésben, valamint a (2) bekezdés harmadik mondatában meghatározottakat nem kell alkalmazni.

(5) A járműhonosítási eljárásban az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes államban nyilvántartásba vett azon gépjárműre, amely a vámmentességek közösségi rendszerének létrehozásáról szóló, 2009. november 16-i 1186/2009/EK tanácsi rendelet 3–11. cikke szerint természetes személyhez tartozó személyes vagyontárgynak minősül, az (1) és (1a) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni.«

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt új szabályozás két hét múlva lép életbe. Ezzel lehetővé válhat, hogy lezáruljon az amerikai-magyar rendszámvita. Erre korábban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter tett ígéretet az amerikai nagykövetnek.

Az Egyesült Államok üdvözli a magyar kormány bejelentését, miszerint megoldást fognak keresni az amerikai katonák gépjármű-regisztrációjának magyarországi eljárásával kapcsolatos, régóta fennálló aggályainkra

– írta akkor bizakodó hangvételű közleményében David Pressman.

Az amerikai nagykövet korábban arról beszélt, hogy politikai okok állnak amögött, hogy az itt szolgáló amerikai katonák nem kaphatnak magyar rendszámot. David Pressman úgy vélte: az amerikai katonákat a magyar hadsereg szívesen fogadja, de a magyar kormány nem engedi meg a pápai légibázison szolgáló amerikai katonáknak, hogy magyar rendszámot kapjanak családi autóikra, így sok-sok pénzt kell fizetniük az ideiglenes rendszámokért.

Kapcsolódó
Rogán ukáza miatt nem kaphatnak magyar rendszámot az itt szolgáló amerikai katonák
Így fizetniük kell az ideiglenes rendszámért az itt szolgáló katonáknak.

The post Lezárulhat az amerikai-magyar rendszámvita first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed