Lukács Miki és barátnője öt hónap után vállaltak babát: „Gyorsan jött, de ez nem feltétlenül baj”

Szeptemberben Lukács Miki egy Instagram-posztban jelentette be, hogy barátnőjével gyerekük lesz: a kisfiút jövő év elejére várják. Peller Anna volt férje az Ilyen az élet legutóbbi részében mesélt új párkapcsolatáról és a babavárásról.

Viszonylag sok mindent megéltünk és átéltünk együtt, mert nagyon intenzív volt a kapcsolatunk eleje, egészen az áldott állapotba való kerülésig, ami igen, öt hónapot jelentett. Tényleg mondhatjuk, hogy hamar, de igazából aminek ki kellett derülnie 5 hónap alatt, az szerintem mind kiderült

idézi a Bors Lukácsot, aki negyvenesként, egy 13 évig tartó kapcsolattal a háta mögött úgy érzi, biztos a döntésében.

Az ember a kor előrehaladtával, ha túl van egy hosszú házasságon, van már gyermeke, és túl van sok kapcsolaton, csomó munkahelyen, akár egy életközepi válságon, akkor tök érdekes, hogy viszonylag könnyen el tudja dönteni, hogy akivel éppen találkozik, azzal érdemes-e építeni kapcsolatot, érdemes-e belefektetni az energiát, szeretetet és egy csomó odaadást, türelmet, és építeni tovább ezt a kapcsolatot vagy nem. Mind a ketten viszonylag gyorsan el tudtuk dönteni, hogy igen, érdemes építeni, hogy van a másikban ráció.

Mint elmondta, 10 hónapja vannak együtt, most költöznek össze, szerinte mindketten megdolgoztak a kapcsolatért.

Gyorsan jött a baba, de ez nem feltétlenül baj. Azt gondolom, bár ő 32 esztendős, de a koránál jóval előrébb tart, a korabeli emberek, hölgyek vagy akár fiúk gondolkodásmódjánál is jóval érettebb vagy tapasztaltabb

− fogalmazott Lukács Miki, aki továbbra is jó kapcsolatot ápol volt nejével. Együtt is nyaraltam Pellerrel és az ő párjával, valamint közös 11 éves lányukkal.

Kapcsolódó
Lukács Miki és barátnője gyereket várnak
Nyaralás közben jelentették be.

The post Lukács Miki és barátnője öt hónap után vállaltak babát: „Gyorsan jött, de ez nem feltétlenül baj” first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed