Magyar Péter újraélesztené és kibővítené a visegrádi együttműködést

A Tisza Pártnál azért is dolgozunk, hogy újraélesszük a Visegrádi Négyek nagy múltra visszatekintő szövetségét, kiegészítve a többi közép-európai országgal – közölte Magyar Péter Facebook-oldalán, miután Ljubljanában az Új Szlovénia Kereszténydemokrata Párt kongresszusán vett részt.

Szerinte

egyre több helyen látják Európában, hogy Magyarország nem egyenlő a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerével és Orbán Viktorral.

A bejegyzésből kiderül, hogy egyetértett Sven Simon német képviselővel és Matej Tonin pártelnökkel abban, hogy Szlovéniában, Magyarországon és Németországban is mielőbbi változásra van szükség. Mindhárman kiálltak az erős, szuverén, egymást tisztelő tagállamokra épülő erős Európa, az uniós határok védelme és az európai versenyképesség erősítése mellett.

A Visegrádi Négyek országai (Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország) között az orosz-ukrán háború miatt kiéleződtek a nézetkülönbségek. – Nem állítom, hogy számomra a legnagyobb öröm találkozni azokkal a kollégákkal, akikkel számos kulcsfontosságú kérdésben tulajdonképpen nem értek egyet – nyilatkozta akkor Petr Fiala cseh kormányfő, utalva magyar és szlovák kollégájára.

Sajtóhírek szerint a prágai találkozóján a lengyel és a cseh miniszterelnök kiabált is Orbán Viktorral, ezt azonban a miniszterelnk sajtófőnöke cáfolta.

The post Magyar Péter újraélesztené és kibővítené a visegrádi együttműködést first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed