Ha azt mondjuk Bory-vár, Nádasdy-kastély, Csókakői vár, Alcsúti Arborétum, Gánti Bauxitföldtani Park vagy Galya-szurdok, mindenkinek azonnal Fejér vármegye jut eszébe. Nem véletlenül: az ország szívében fekvő vidék bővelkedik a látványos történelmi emlékekben és természeti szépségekben, így tökéletes választás egy tartalmas kiránduláshoz.
Ám a legismertebb látnivalók csak a kezdetet jelentik, hiszen Fejér vármegye számos kevésbé ismert, mégis különleges helyet is rejt. Várak, kastélyok, kilátók és hangulatos természeti csodák mellett igazi kuriózumokra is bukkanhatunk errefelé, így azoknak is bőven tartogat meglepetéseket, akik már azt hiszik, mindent láttak.
Fejér vármegye éppen attól izgalmas, hogy a nagy nevek mögött újabb és újabb kincsek várnak felfedezésre.
Iszkaszentgyörgy – az ország egyetlen kőpiramisa
Iszkaszentgyörgy szélén, csendes, nyugodt környezetben bújik meg a Piramita-hegy, melynek tetején áll az ország egyetlen kőpiramisa, amit egykor Pappenheim Szigfrid gróf emeltetett.
A legenda szerint a 10 méter magas piramis egy előkelő származású rokon emlékét őrzi, aki beleszeretett egy cselédlányba. A főúri család azonban nem fogadta el ezt a kapcsolatot, a férfi pedig a beteljesületlen szerelem miatt saját kezével vetett véget életének. A történet szerint a piramis éppen azon a helyen épült fel, ahol eldördült a halálos lövés.
Az eredeti építmény az 1960-as évek elejéig állt, ám köveit később a környékbeliek építőanyagként hordták el. A ma látható másolat 2014-ben készült el, így a különleges emlékhelyet ma is felkereshetik a kirándulók.
A piramisról, és a közelében található Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastélyról itt írtunk korábban.




5 fotó
Fehérvárcsurgó – Károlyi-kastély
Ha a piramist már megcsodáltuk, egy rövid autóút után Fehérvárcsurgón a vármegye egyik kevésbé ismert, mégis igazán impozáns kastélyát fedezhetjük fel. A Károlyi-kastély a 19. században épült klasszicista és eklektikus stílusban, Henrich Koch tervei alapján. Az évtizedek során több tulajdonosa is volt, a háború idején katonák használták, az államosítás után pedig üdülőként, majd gyermekotthonként működött. 1979-ben leromlott állapota miatt kiürítették.
Ma már egész évben látogatható, termeiben állandó és időszaki kiállítások várják az érdeklődőket, tavasszal pedig itt rendezik meg az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat is.
A kastélyt 50 hektáros ősfás park öleli körül, ahol hatalmas fenyők, hársak, tölgyek és gesztenyefák között barangolhatunk. Az itt található tó körül sétautak vezetnek, a kis fahidak, a padok és a vízililiomokkal tarkított vízpart igazán békés, romantikus hangulatot árasztanak.
A kastélyról bővebben írtunk itt, de érdemes elolvasni a kastélytól csak egy karnyújtásnyira található Csókakői várról készült írásunkat is.




6 fotó
Vérteskozma
A Gánthoz tartozó Vérteskozma egy aprócska zsákfalu. Ugyan nem csábít várakkal vagy kastélyokkal, mégis megér egy látogatást. A megbúvó apró település gondosan felújított sváb házaival, ácsolt kerítéseivel és kerekes kútjaival olyan hangulatot áraszt, mintha egy skanzenben járnánk. A több évszázados német parasztházak többségét ma már nyaralóként használják, a falu nyugalma és szinte érintetlen szépsége pedig különösen vonzó a természetkedvelők számára. Vérteskozma igazi különlegessége éppen az, hogy egyszerűségével és időtlen bájával ragadja meg az embert.
Vérteskozmát ebben a cikkünkben mutattuk meg bővebben.




18 fotó
Vitányvár
A Vértes hegység északi lejtőjén, a Nyerges-hegy közelében bújnak meg Vitányvár romjai. A keskeny hegygerincre épült erődítményt valószínűleg a 13. században emelték, és a történelem során több nemesi család is birtokolta. A török időkben többször gazdát cserélt, végül 1598-ban a magyar csapatok robbantották fel, hogy ne kerülhessen újra ellenséges kézre.
A romos vár később elveszítette jelentőségét, köveinek nagy részét pedig a környék építkezéseihez hordták el. Ennek ellenére a gótikus belsőtornyos vár falai ma is helyenként impozáns magasságba emelkednek, a romoktól pedig szép kilátás nyílik a környékre. A vár az Országos Kéktúra útvonaláról is elérhető.

Dinnyés – Várpark
A Velencei-tó környékén is bőven akadnak izgalmas látnivalók, ezek közül az egyik legkülönlegesebb a dinnyési Várpark. A 2014-ben megnyílt, mintegy 24 ezer négyzetméteres történelmi látványpark igazi kuriózumnak számít: középkori magyar várak kicsinyített, anyaghű másolatai sorakoznak benne, amelyek fából és kőből készültek. A makettek nemcsak kidolgozottságuk miatt lenyűgözők, hanem azért is, mert a parkban nagyjából az eredeti földrajzi elhelyezkedésüknek megfelelően kaptak helyet.
A négy Guinness-rekorddal is büszkélkedő park Alekszi Zoltán munkáját dicséri, és kényelmes sétával minden korosztály számára bejárható. A vármakettek mellett egy Árpád-kori skanzen is várja a látogatókat.
Az idei szezon egyik legjelentősebb újdonsága a kisvasút fejlesztése: a pályán már egy fedett szerelvény is közlekedik, amely 24 utas szállítására alkalmas. Emellett gyermekvasúti program is indult, ahol a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg a vasutas munka feladataival. Éppen ez adja a Várpark egyik legnagyobb vonzerejét: a történelmi hangulat itt interaktív, családbarát élményekkel párosul, így a látogatás egyszerre lehet szórakoztató és ismeretterjesztő.
A Várparkról számtalan fotót tekinthetsz meg egy korábbi cikkünkben.




6 fotó
Pákozd – Ingókövek
A Velencei-hegység egyik legkülönlegesebb látnivalója kétségtelenül a pákozdi ingókövek világa. A Pákozd és Sukoró közigazgatási területén fekvő, 44 hektáros természetvédelmi területen egészen különleges sziklaformációk emelkednek ki a tájból, amelyek első pillantásra úgy hatnak, mintha valaki játékosan egymásra egyensúlyozta volna őket. Nem véletlen, hogy a népnyelv ingóköveknek nevezte el ezeket a különös alakzatokat, ám a látszat csal: a hatalmas gránittömbök valójában rendkívül stabilak, és már évmilliók óta dacolnak az időjárással.
A hegységet alkotó gránit mintegy 300 millió éve keletkezett, és Magyarországon csak két helyen, itt és a Keleti Mecsekben lehet a gránitot közvetlenül a felszínen tanulmányozni. Az eróziónak ellenálló kőtömbök az idők során lekerekített élű, egymásra tornyosuló sziklacsoportokká formálódtak, amelyek ma a környék legizgalmasabb természeti értékei közé tartoznak.
A Pákozd központjából induló körtúra remek lehetőséget kínál arra, hogy a legismertebb ingóköveket is felfedezzük, ráadásul ez a program a gyerekek számára is élvezetes lehet. Egyes sziklákra, például a Pogány-kőre, biztonságosan fel lehet mászni, ahonnan szép kilátás nyílik a környékre, míg más formációknál, például a Pandúr-kőnél, érdemes fokozott óvatossággal közlekedni.
Az ingókövekről, és más természeti csodáról itt írtunk részletesen.

Sukoró – Likas kő
Az ingókövek után érdemes felkeresni a közelben található Likas-követ is, amely a Velencei-hegység egyik leglátványosabb földtani képződménye. A Sukoró fölötti erdőkben, a Meleg-hegy közelében emelkedő különleges sziklaalakzat anyaga nem gránit, hanem kvarcit, amely az évmilliók során az erózió hatására formálódott ilyen egyedivé.
A Likas-kő legérdekesebb része a közepén tátongó nyílás, amelyről a nevét is kapta. A hatalmas szikla teljesen körbejárható, így minden irányból megcsodálható. Külön érdekesség, hogy már egy 1295-ben kelt oklevél is említi, akkoriban határjelként szolgált. A természetjárók számára ma is kedvelt célpont, amely több útvonalon is megközelíthető Sukoró felől.




5 fotó
Nadap – Szintezési Ősjegy
Nadap látványos szikláinak közelében található a nadapi szintezési ősjegy, hazánk egykori legfőbb térképészeti és építészeti viszonyítási pontja. Az 1888-ban létrehozott pontot később az országos szintezési hálózat főalappontjává nyilvánították, így hosszú időn át meghatározó szerepet játszott a magyarországi magasságmérésekben. Külön érdekesség, hogy itt egymás közelében az adriai és a balti alapszinthez kapcsolódó pont is megtalálható. Az adriai középtengerszinthez viszonyított relatív magassága 173,8385 m, a balti alapszinthez viszonyított magassága pedig 173,1638 m.
A hely nemcsak tudománytörténeti szempontból izgalmas, hanem kirándulóhelyként is remek úti cél. Szép természeti környezetben fekszik, turistajelzés vezet hozzá, ráadásul könnyen megközelíthető és jól ki is van táblázva. Nadap ezen különleges pontja így egyszerre kínál érdekes történeti hátteret és kellemes szabadtéri programot.
Korábban is írtunk már erről a helyről, itt olvashatod.

Tác – Gorsium Régészeti Park
Székesfehérvártól mintegy 10 kilométerre délre, Tác közelében található a Gorsium Régészeti Park, amely hazánk egyik legjelentősebb, mégis kevésbé ismert római kori romterülete. Az egykori település helyén Kr. u. 46–49 között katonai tábor állt, amely később Pannonia egyik legnagyobb és leggazdagabb városává fejlődött.
A II–IV. században virágkorát élő Gorsium ma az ország legnagyobb régészeti parkjaként várja a látogatókat. A feltárt romok és a legfontosabb leletek állandó kiállításon is megtekinthetők, a séta során pedig érdemes felkeresni a Freskós-házat, a lakomatermet és a testőrségi laktanyát is. A rekonstruált erődfal tetejére fel lehet menni, ahonnan kilátás is nyílik a romterületre.




12 fotó
Vál – Szerelemszobor
A monumentális, Szerelem című szobor Vál külterületén, a Haraszthy pincészet birtokán áll, a szőlők között, egy dombtetőn, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a környékre. Az alkotást Alexander Milov készítette 2015-ben az amerikai Burning Man fesztiválra, majd 2017-ben került Magyarországra.
A csaknem 10 méter magas és 16 méter széles szobor egy férfi és egy nő közötti konfliktust jelenít meg. A háttal ülő, drótból formált alakok a feszültséget és az eltávolodást szimbolizálják, míg a belsejükben egymás felé forduló gyermekfigurák a szeretetet, az ölelés iránti vágyat és a reményt fejezik ki. Sötétedés után a belső alakok fehér fényben világítanak, ami a tisztaságot, az ártatlanságot és az egymásba kapaszkodás erejét jelképezi.
A szobor az elmúlt években népszerű kirándulóhellyé vált, különösen a pandémia idején keresték fel sokan. A megnövekedett érdeklődés miatt a helyszínen parkolót, mosdókat és büfét is kialakítottak. A birtok legkönnyebben autóval közelíthető meg, de tömegközlekedéssel is elérhető, igaz, ebben az esetben egy rövidebb sétára is számítani kell.




9 fotó
Sorozatunk előző részeiben írtunk Nógrád vármegye 10 páratlanul szép látnivalójáról, bemutattuk Komárom-Esztergom vármegye 10 alig ismert látnivalóját, Heves vármegye kincseit és Győr-Moson-Sopron vármegye 10 izgalmas látnivalóját is.
The post Magyarország kincsei: Fejér vármegye bakancslistás látnivalói first appeared on Sokszínű vidék.
