Az amerikai liberálisok rémálmaiban a Rémálom az Elm utcában horrorfilmsorozat Freddy Kruegereként kísértő J. Edgar Hoover (1895–1972) az 1924-es kinevezésétől egészen a haláláig, vagyis 48 éven át vezette az FBI-t (és a Szövetségi Nyomozóiroda elődszervezeteit), összesen nyolc elnök alatt, Calvin Coolidge-tól Richard Nixonig. Bár 1965-ben, 70 évesen kötelezően nyugdíjba kellett volna vonulnia szövetségi alkalmazottként, kivételt tettek vele. Lyndon B. Johnson elnök a maga ellenállhatatlan, texasi sármjával így indokolta, hogy miért hagyta Hoovert az FBI élén:

Inkább hugyozzon valaki a sátorból kifelé, mint kintről befelé.

Bár LBJ keresztülverte a polgárjogi emancipációs törvénycsomagot és a Great Society programját, Hooverrel még ő sem mert kikezdeni. Az FBI-igazgató ugyanis annyi terhelő adatot gyűjtetett össze az amerikai politikai elitről az évtizedek alatt, hogy bárkit meg tudott volna buktatni, de ő a „törvény és a rend” fenntartásában volt érdekelt – illegális, piszkos eszközökkel is akár.

Getty Images Johnson elnök és J. Edgar Hoover, az FBI igazgatója.

Az ideális bürokrata

A konspirációs elméletek divatos kifejezésével Hoover alatt a Szövetségi Nyomozóiroda maga lett a kormányoktól független „mélyállam” (deep state), így az FBI hitelességének a sötét emlékű Hoovernél többet már csak az X-akták tévésorozat ártott, amelyet tízmilliók néztek dokumentumfilmként. A sokszor aljas Bolondos dallamok-rajzfilmfiguraként megfestett „örökös igazgató” képét azonban árnyalta Beverly Gage a 2022-es J. Edgar Hoover-életrajzában. Rámutatott arra, hogy Hoover a maga idejében elképesztően népszerű volt: a közel 80 százalékos elfogadottságával még azt is megengedhette magának, hogy újságírók előtt „az évszázad hazudozójának” nevezze Martin Luther Kinget (erre ma már Donald Trump sem vetemedne).

Elszántan építette a saját kultuszát: ha nem is volt ott a legkörözöttebb bűnözők nyakon csípésénél (vagy szitává lövésénél), a sajtófotózásra mindig odaállt, mintha személyesen ő intézte volna el a gonosztevőket.

A „bűnüldözés Rockefellerje” 1895. január 1-jén született Washingtonban, és szinte az egész életét az Egyesült Államok fővárosában töltötte, ahol – Clint Eastwood 2011-es életrajzi filmjéből idézve – „senki se mond le önként a hatalomról”. Protestáns, viktoriánus erkölcsű, sokat dolgozó hivatalnokcsaládban nevelkedett, Max Weber róla mintázhatta volna az ideális bürokratát. A George Washington Egyetemen végzett 1917-ben, joghallgatóként belépett a polgárháborút elvesztő Dél ügyével szimpatizáló, ultrakonzervatív Kappa Alpha diákszervezetbe. Rasszista volt, de ezen felül tudott emelkedni, ha az általa értelmezett „államérdek” úgy kívánta: a polgárjogi törvénycsomag 1964-es elfogadása idején ő számolta fel az újra aktivizálódó, gyilkosságok és lincselések sorát elkövető Ku-Klux-Klant.

Antikommunizmusából azonban sohasem engedett: a karrierje 1919-ben Mitchell Palmer igazságügy-miniszter alatt indult, az első világháború utáni kommunistahisztéria, a „Red Scare” idején. Azt ugyan ma már csak előzetesnek tekintjük a hidegháborús McCarthy-korszak egész estés filmjéhez, de a hírhedt Sacco és Vanzetti-perrel (1921-ben egy koncepciós eljárásban ártatlanul ítéltek halálra két olasz „anarchista” munkást, akiket végül 1927-ben kivégeztek) és a „kommunistagyanúsak” vegzálásával Palmer gyalázatos minisztersége a maga jogán is helyet követel a történelmi emlékezetben. (Ebben a témában érdemes megtekinteni a Sacco és Vanzetti című 1971-es olasz filmdrámát.) Ekkor utasították ki Emma Goldmant is az Egyesült Államokból – 700 sorstársával együtt.

Így született meg az FBI

Az agilis és munkamániás Hoovert Mitchell Palmer bízta meg a „radikálisok” ellen létrehozott osztály megszervezésével, 1924-ben már a Nyomozóiroda (Bureau of Investigation) igazgatói székében találjuk. Az alkoholtilalom 1919-es bevezetése a szervezett bűnözés felvirágzásához vezetett. Miközben a tiltással a szövetségi állam elesett az alkohol jövedéki adójától, addig a szeszcsempészetbe fogó gengszterek meggazdagodtak, szervezeteik megerősödtek: a kommunistákat felváltották a maffiózók az első számú közellenségek helyén.

Az 1929-ben kitört gazdasági világválság, milliók nyomorba süllyedése pedig a bankrablást hozta újra divatba, olyan szupersztárokat kitermelve, mint John Dillinger vagy Bonnie Parker és Clyde Barrow párosa, akiket modern Robin Hoodokként ünnepeltek a kisemmizettek (mígnem szitává lőve végezték 1934-ben). E bűnözőlegendák tevékenysége túllépte a tagállami határokat, így elsősorban ők jelentették azt a kihívást, amelyre a válasz a Szövetségi Nyomozóiroda (Federal Bureau of Investigation – FBI) 1935-ös megszervezése volt. De kellett hozzá az „évszázad bűnügye” is – amelynek megoldásában a már börtönbe zárt Al Capone is felajánlotta a szolgálatait.

Milton Friedman közgazdász elhíresült kijelentése szerint sose hagyj kihasználatlanul egy válságot, így nem véletlen, hogy J. Edgar Hoover birodalmának létrejöttében Charles Lindbergh sztárpilóta kisfiának 1932-es elrablása is szerepet játszott. Egy ország keze szorult ökölbe, amikor holtan találták a Lindbergh bébit, így a „Lindbergh-törvény” elfogadásával 1932. július 1-jétől bővítették a United States Bureau of Investigation néven átszervezett nyomozóiroda hatáskörét:

letartóztatási és fegyverviselési jogot kaptak az ügynökök, az emberrablás pedig a szövetségi bűnügy rangjára emelkedett.

Leemage / AFP Az „Il mattino Illustrato” 1932. márciusi számának címlapja, amelyen Charles Lindbergh 1932. március 1-jén Hopewellben (USA, New Jersey) elrabolt fiának üres ágya látható.

A nyomozóiroda 1933 nyarán terebélyesedett tovább azzal, hogy egybeolvadt az alkoholbűnözéssel foglalkozó Bureau of Prohibitionnel, végül 1935-ben jött létre a ma is ismert Federal Bureau of Investigation (FBI). Mindez Franklin D. Roosevelt és a New Deal alatt történt már. Bár a demokrata elnök „baloldali” nézetei igen távol álltak J. Edgar Hoovertől, az elnökök közül vele tudott a legjobban együtt dolgozni: ha a melóról volt szó, félretette az ideológiai nézeteltéréseket.

Hazája vélt szolgálata

J. Edgar Hoover nemcsak antikommunista volt, de – ez talán nem vulgárfreudista feltételezés – minden bizonnyal öngyűlölő homoszexuális is. Munkamániájáról mindent elmond, hogy „élettársának” (és örökösének) az FBI igazgatóhelyettesét, Clyde Tolsont választotta. Azonban nem társkeresési céllal indított programot az 1950-es években a szexuális devianciák feltérképezésére, hanem hogy a magánéletükkel zsarolhassa a „kommunistákat”. A „kommunista” definiálásában nem a politikai szótárak szócikkeit követte, hanem a saját megérzéseit, de ott is Amerika-ellenes tevékenységet szimatolt, ahol nem volt.

A hazája vélt szolgálata során illegális eszközöktől sem tartózkodott, mert úgy gondolta, hogy a jogalkotás nem tart lépést a bűnözőkkel. 1971-ben lepleződött le a COINTELPRO-program, amelyet eredetileg az Amerikai Kommunista Párt „manipulálására, félretájékoztatására és bomlasztására” indított el Hoover, de végül kiterjedt minden, „felforgatónak” tekintett szervezetre. Így az FBI ügynökei a polgárjogi mozgalomba is beépültek, lejárató leveleket írogattak és ellentéteket szítottak. Ennek leghíresebb kárvallottja az 1964-ben a félrelépéseivel megzsarolt Nobel-békedíjas Martin Luther King lett.

J. Edgar Hoover álma a rendpárti Amerika volt, ám a mindent kontrollálni akaró bürokrata alatt a „fortélyos félelem igazgatott”, és neki minden csak „kartotékadat” volt. Mentsége legyen: sosem pártokban, hanem mindig az Amerikai Egyesült Államokban gondolkodott.

(A cikk írója Csunderlik Péter történész.)

The post Még az amerikai elnökök is tartottak az FBI „örökös” vezetőjétől first appeared on 24.hu.