Áramütésekkel kapcsolatos bejelentések tucatjait kapja ezekben a napokban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a nemzetipark-igazgatóságokkal együtt – írta közleményében az egyesület.
A nemzetipark-igazgatóságok és az MME folyamatosan gyűjti az áramütés és vezetéknek repülés miatt megsérülő, elpusztuló madarak adatait, amelyet évente átad az áramszolgáltatók felé. De az áramütés nemcsak a fehér gólyát érinti, hanem az egerészölyvet, a vörös vércsét és számos más ragadozómadár-fajt is
Az utóbbi években a belterületi és külterületi helyszíneken túl, a hulladéklerakókon és környékén elpusztult egyre több madár kapcsán a hazai természetvédelmi szervezetek (nemzetipark-igazgatóságok, MME, zöldhatóságok) számos átépítést kezdeményeztek, és több helyszínen végül a teljes felszíni hálózatot földkábelre cserélték (például Pusztazámor, Debrecen, Hejőpapi), részben földkábelbe helyezték (például Szeged, Vaskút), vagy madárbarát módon átépítették (például Kecskemét, Hatvan, Kisvárda, Karcag és Tiszafüred).
A középfeszültségű hálózatok madárvédelmi problémáira már az 1980-as években felhívták a figyelmet a természetvédelmi szakemberek. A megoldást hosszú éveken keresztül főleg műanyag burkolatok (mint az MME által kifejlesztett „szigetelőpapucs”), kiegészítő szerelvények és madárkiülők, valamint a burkolt áramkötések jelentették, amivel a meglévő hálózat oszlopait utólagos jelleggel lehetett kezelni.
Az Akadálymentes Égbolt Megállapodás keretei között zajló együttműködések eredményeként elérhetővé váltak azok a tartós és kiegészítést nem igényló műszaki megoldások, amelyekkel országosan, rendszer szinten is egyre nagyobb mértékben cserélik a régi oszlopképeket az áramszolgáltatók. A megállapodást 2008. február 26-án írták alá az érintett szervezetek vezetői – akkoriban hasonló együttműködésre még nem volt példa az Európai Unióban a természetvédelem és az áramszolgáltatók között.

A megállapodás szerint 2020 januárjáig minden madárvédelmi szempontból veszélyes vezetékszakaszt madárbaráttá kellett volna alakítani…
Az országosan mintegy 700 ezer oszlopot tartalmazó hálózat állapotára ez a felmérés nem reprezentatív, de jól mutatja, hogy bőven akad még tennivaló!
Az egyesület arra kéri az áramszolgáltató partnereket, hogy készüljenek fel a gólyafészkek körüli zónák mellett a nagyobb mennyiségű gólyapusztulás-helyszínek átépítésére is. A vízhiány, a vizes élőhelyek és a nedves rétek egyre csökkenő kiterjedése jelentősen átrendezi a gólyák mozgását, és a megmaradó táplálkozóterületeken – különösen a hulladéklerakók környékén – koncentrálja az állományt.
Az együttműködést értékeljük, ugyanakkor a jelenlegi ütem mellett évtizedekbe telhet, mire az egész hálózat biztonságossá válik a madarak számára – ezért konkrét, számonkérhető ütemtervet és lényegesen gyorsabb előrehaladást várunk partnereinktől
– írták a közleményben kiemelve, hogy a kormány pedig megfontolt és előrelátó intézkedésekkel, szabályozással segítheti elő a hazai középfeszültségű hálózatok ütemezett, folyamatos madárbaráttá alakítását.
Ha valaki az elektromos hálózat mentén elpusztult madarat talál, jelentse EZEN A LINKEN!
Megírtuk azt is, hogy védőitalként kapott vizéből itatta a szomjazó gólyát a Közút dolgozója, aki később meg is szólalt az ügyben. És sajnos 11 gólya tetemére bukkantak Kaposvár határában.
The post Még mindig sok gólya pusztul el áramütéstől first appeared on Sokszínű vidék.
