Egy friss tanulmány segíthet megérteni, hogy a rómaiak miként tudtak annyira tartós betont létrehozni – számol be a ScienceAlert. A szakértők egy közel 2000 éves építkezés maradványait vizsgálták meg, a helyszín Pompeji 79-ben történt megsemmisülésének idejéből származik.

A kutatók 2024-ben tárták fel a vulkáni hamu által betemetett, kiváló állapotú struktúrát. Az építkezési helyszínen gondosan rendezett anyaghalmok találhatók, köztük azok az összetevők, amelyeket a híresen tartós római beton kikeveréséhez használtak. Ebből a speciális anyagból áll a római Pantheon kupolája, amely még ma is látható.

Admir Masic, a Massachusettsi Műszaki Intézet (MIT) munkatársa és kollégái a keveréket vetették elemzés alá. Az anyagot a pozzolán nevű vulkáni hamu és égetett mész közvetlen elegyítésével hozták létre, utóbbi vízzel reagálva intenzív hőt generál.

A magas hőmérséklet hatására olyan kémiai reakció indul be, amely oltott mésszel nem lenne elérhető, és egyedi vegyületek jönnek létre. A megnövekedett hő ráadásul jelentősen csökkenti a kötési és megszilárdulási időt.

A harmadik, egyben legfontosabb előny az, hogy a megmaradt mészdarabok rendkívüli öngyógyító képességet adnak a betonnak. Ez lehet az egyik fő oka annak, hogy sok római emlékmű még ma is áll. Érdemes hozzátenni, hogy nem a mostani az első publikáció, amelyik a speciális keverék titkait vizsgálja.

Amikor repedések keletkeznek a betonban, azok elsősorban a mészdarabok felé terjednek, amelyek felülete nagyobb, mint más mátrixrészecskéké. Ha víz kerül a repedésbe, az a mésszel reagálva kalciumban gazdag oldatot képez, ez kiszáradva kalcium-karbonátként megkeményedik, összeragasztva a repedést.

Ez az anyag több ezer év alatt képes meggyógyítani önmagát, reaktív és rendkívül dinamikus.

Túlélt földrengéseket és vulkánkitöréseket. Kibírta a tenger mélyét és túlélte az időjárás okozta károsodásokat” – mondta Masic.

Rejtélyes római beton

Ugyan a csapat által leírt módszer magyarázatot adott a római beton különleges vonásaira, a recept nincs összhangban azzal, amit Marcus Vitruvius Pollio építész leírt i. e. 1-ben, a De architectura című művében. Ebben az szerepel, hogy a meszet előbb vízzel elegyítették, majd az oltott mészhez keverték a pozzolánt.

Vitruvius írásai a római építészeti technológia legteljesebb dokumentumai, a szakembereknek viszont korábban feltűnt, hogy a betonrecept nincs összhangban az anyag megfigyelt tulajdonságaival. A szerző egy opus caementicium nevű falazási technikát is ismertetett, de ez is eltér az ókori épületek fizikai mintázataitól.

Masicék a pompeji helyszín izotópanalízisével igazolták az égetett mész, a pozzolán és a mészdarabkák jelenlétét. A leletek régészeti bizonyítékot nyújtanak arra vonatkozóan, hogy a száraz összetevőket előre keverték össze. A habarcsminták emellett egyértelműen a Masicék által leírt, magas hőmérsékletű eljárás felé mutattak.

Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy Vitruvius tévedett, lehetséges, hogy egyszerűen alternatív módszert mutatott be, esetleg munkáját félreértelmezték.

Az új adatok mindenesetre egyértelműen a forró keverésre utalnak.

A kutatók úgy gondolják, eredményeiket akár a modern betongyártásba is be lehetne építeni. Az anyag ma napjainkban igen elterjedt, ám nem túl tartós, gyakran akár évtizedek alatt összeomolhat. Előállítása ráadásul rendkívül erőforrásigényes, és nagy kibocsátással jár.

The post Megfejthették a római beton titkát first appeared on National Geographic.