Meghalt Mihályi Győző színművész

Néhány nappal hetvenedik születésnapja után, hétfőn elhunyt Mihályi Győző Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész – tudatta a József Attila Színház kedden az MTI-vel.

Mihályi a József Attila Színház társulatának több mint húsz éven át volt elismert művésze, hosszú évtizedeken át a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) elnökségi tagja, majd elnöke volt. A művész hétfőn az esti órákban hunyt el tragikus hirtelenséggel – olvasható a színház közleményében.

A művész 1954. augusztus 19-én született Tiszanánán. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1976-ban végzett Szinetár Miklós osztályában, majd a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatához szerződött.

1979-től azután a kecskeméti Katona József Színház, 1980-tól a miskolci Nemzeti Színház, 1988-tól a Radnóti Színház, 1989-től a Nemzeti Színház tagja lett. 1992 és 1994 között a Nyitott Színház művészeti vezetőjeként működött, 1991-től pedig a József Attila Színházat erősítette. Ezt követően, 1998-tól ismét a Nemzeti Színház, majd 2000-től a Pesti Magyar Színház művészeként tevékenykedett. 2011-től a Színházi Dolgozók Szakszervezetének alelnöke, 2014-2024 között elnöke volt.

Munkásságát több kitüntetéssel is elismerték: 1990-ben Jászai Mari-díjat kapott, 2007-ben érdemes művész elismerésben részesült, 2015-ben megkapta a hódmezővásárhelyi önkormányzat által alapított Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, 2024-ben pedig a Magyar Hollywood Tanács Paramount Premium díját.

The post Meghalt Mihályi Győző színművész first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed