Meglepően korán kezdődik az idei téli szünet

Alig bejeződött be az őszi iskolai szünet, a diákok már a téli szünet felé kacsintgatnak. A vonatkozó rendelet alapján az utolsó tanítási nap 2026. december 18-án, pénteken lesz. Ez a nap még rendes tanítási napként funkcionál a közoktatásban, tehát a diákoknak a részvétel kötelező, és csak az órák után indul a pihenés, írta a Hóvége.

Ekkor kezdődik a téli szünet

A hivatalos időbeosztás szerint a 2026/2027-es tanévben a szünet december 19-én, szombaton kezdődik. Az első tanítási nap 2027. január 4-én, hétfőn várható, a szünet pedig hivatalosan január 3-ig, vasárnapig tart. Ez azt jelenti, hogy a diákok a hétvégéket is beleszámolva összesen tizenhat napot tölthetnek otthon. Mivel a szünet öt nappal a szenteste előtt indul, a szülőknek már a karácsonyi ünnepek előtt meg kell oldaniuk a gyerekek felügyeletét a munkanapokon.

Minden iskolában ugyanakkor lesz a téli szünet?

Az általános iskolákra, gimnáziumokra és szakképző intézményekre ugyanaz az alapszabály vonatkozik, de vannak kivételek. A jogszabály lehetőséget ad az iskoláknak arra, hogy bizonyos feltételek mellett eltérjenek a központi beosztástól. Dönthetnek úgy, hogy extra szünnapokat iktatnak be, a nemzetiségi oktatást folytató intézmények pedig a hagyományaikhoz igazíthatják a naptárat. Ilyen esetekben azonban a kieső napokat pótolniuk kell, például szombati tanítással. Ahol szükséges, az iskoláknak az extra szünnapokon felügyeletet kell biztosítaniuk.

Hogyan alakul a szünidő az egyetemeken?

A felsőoktatásban részt vevők számára nincs országos rendelet, amely pontosan előírná, hogy mikor kezdődik az egyetemeken a téli szünet. A szorgalmi időszak általában december közepén ér véget, majd azonnal megkezdődik a vizsgaidőszak. Egyes intézmények vagy karok saját hatáskörben kijelölhetnek egy külön karácsonyi időszakot, amikor nem szerveznek vizsgákat, de ennek hossza teljesen eltérő lehet. A hallgatóknak érdemes a saját intézményük hivatalos tanulmányi naptárát figyelniük az év végi időszakban.

Mint arról beszámoltunk, tízből kilenc dumpling játék megbukott az NKFH piacfelügyeleti vizsgálatán, valamint arról is hírt adtunk, hogy ez okozza a gyermekek tanulási nehézségét és az alvászavarát.

Kapcsolódó
Sokan a hideget hibáztatják az őszi nátha miatt, pedig más áll a háttérben
Bármilyen furcsa, a hidegnek nem sok köze van a megfázásos betegségekhez.

The post Meglepően korán kezdődik az idei téli szünet first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0