Megnyílt a World Press Photo a Biodómban

Huszonnégy országból 31 fotográfus képeit mutatja be az idei World Press Photo kiállítás, amely csütörtök este nyílt meg Budapesten, a Biodómban.

A World Press Photo kiállítás minden évben kiemelt kulturális esemény Budapesten, amely több ezer látogatót vonz – hangsúlyozta Désirée Bonis, a Holland Királyság budapesti nagykövete a kiállítás csütörtöki megnyitóján. Ebben az évben először fordult elő, hogy a magyar fővárosban nem állami, hanem önkormányzati helyszínen rendezik meg a világ legjobb és legfontosabb sajtófotóit és dokumentarista fényképeit bemutató tárlatot – hívta fel a figyelmet.

Bonis felidézte, hogy a World Press Photo 1955-ben indult útjára, azóta küldetése jelentősen kibővült, mint fogalmazott: világméretű platformmá nőtte ki magát. A nagykövet kiemelte:

Fontos, hogy az igazságot meglássuk, meghalljuk és szembesüljünk vele, ezáltal véleményt alkothassunk, hogy cselekedhessünk.

Hozzátette: nem szabad vonakodni a szenzitív témákat megjelenítő képektől sem, a fiatal generáció számára különösen fontos, hogy megismerhesse az őt körülvevő világ valóságát. Bonis szerint a szabadság mindennél fontosabb érték, hiszen olyan időkben élünk, amikor álhírek és dezinformációs kampányok terjednek, az elnyomás növekszik világszerte minden kontinensen. A szólás- és véleményszabadság fontos alapvető emberi jog az Európai Unióban – mutatott rá a holland nagykövet.

Karácsony Gergely főpolgármester szerint a fotók a valóságról üzennek nekünk, amit nem lehet letagadni. A jövővel kapcsolatos kihívásokat meg kell ismernünk és meg kell ismertetnünk a jövő generációjával, ahhoz hogy a jövőt uralni tudjuk. Ez a kiállítás elgondolkodtat és cselekvésre sarkall bennünket – hangsúlyozta. A főpolgármester szerint a valóság sokszor összetett, sokszínű; többször fájdalmas, néha gyönyörű. A legrosszabb, ha a valóságot megpróbálják „elhajlítani”, hogy könnyebb legyen túlélni a hétköznapokat, de ezáltal elveszítjük a lehetőséget, hogy a jövőt irányítani tudjuk – magyarázta Karácsony. Joumana el Zein Khoury, a World Press Photo Foundation igazgatója elmondta, hogy Budapest immár 48 éve ad otthont a tárlatnak. Kiemelte: idén 31 fotográfust díjaztak a World Press Photo pályázaton. A World Press Photo kiállítás megosztja azokat a történeteket, amelyeket a fotóriporterek szerte a világban megtapasztaltak. Emlékeztetett: az idén már mintegy 160 újságíró lelte halálát a gázai háborúban.

Ezek nemcsak számok, ők kollégák, emberek, történetek, akiknek a vesztesége része az emberiség tragédiájának, ami most is zajlik

– hangsúlyozta. Khoury szerint ebben a polarizált világban még inkább fontos, hogy elismerjük a fotóújságírás szerepét. Az igazgató szerint a fotóújságírás képes változást hozni és meg is teszi azt. Révész Tamás, a kiállítás magyarországi szervezője elmondta, hogy az idei kísérőtárlaton a 15 éves On the Spot magyar dokumentumfilm-sorozat alkotói, Cseke Eszter és S. Takács András által készített képek és videók láthatók, amelyeket utazásaik során készítettek.

A kiállítás körül tavaly komoly botrány robbant ki, ezért is került új helyszínre: néhány fotó miatt a Mi Hazánk elérte, hogy csak 18 év feletti látogatók nézhessék meg a kiállítást a Nemzeti Múzeumban, majd miután annak főigazgatója, L. Simon László felszólalt a döntés ellen, kirúgták a pozíciójából.

The post Megnyílt a World Press Photo a Biodómban first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed