Megvan az Év Fája cím nyertese

A július óta tartó online szavazás végén 3137 szavazattal szerezte meg az Év Fája verseny első helyét a Platánfa az egri Szmrecsányi Lajos Érsekkertben – olvasható a szervező közleményében. A Hős Fa címet idén Lepsény legősibb fája kapta.

A 2010 óta minden évben megszervezett versennyel az Ökotárs Alapítvány a közvetlen környezetünkben élő fákra és a természet fontosságára hívja fel a figyelmet. A versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát vagy facsoportot.

Idén 23 jelölt indult a versenyen, a kilenc döntőst szakmai zsűri választotta ki. Az online közönségszavazás július 1. és október 1. között tartott, összesen közel 10 ezer voks érkezett.

A győztes egri platánfa a Szmrecsányi Lajos Érsekkert területén található, megjelenésével és méretével a kert kiemelkedő egyede.

A növény számos történelmi esemény tanúja volt, a helyi szájhagyomány szerint a kápolnai csata előtti, 1849-es haditanács alkalmával Dembinszky Henrik, Görgei Artúr, Klapka György és Kossuth Lajos Egerben a platánfa alatt pihentek meg. A szájhagyományra nincs bizonyíték, de tény, hogy Dembinszky és Görgei egérben ebédelt, amikor meghallották az első ágyúszót, majd Kápolnára siettek.

Az érsekkerti platán ültetésének pontos időpontja nem ismert. Az európai kertépítészet történetében külön korszakot neveztek el a platánokról, nagy valószínűséggel a fát is ekkor ültették. 1978-ban védetté nyilvánították dekoratív megjelenése és 100 évnél idősebb kora miatt, 1994-ben az egész Érsekkert helyi védelem alá került. Jelenleg a közkedvelt fa megjelenésével, méretével tekintélyt parancsoló, központi szerepet tölt be a kert növényállományában.

A zsűri döntése alapján a 2024-es Hős Fa címet Lepsény legősibb fája kapta. A facsemetét 1851-ben ültették el a Nádasdy-kúria mellett kialakított kis botanikus kertben, a kocsányos tölgy azóta is az épület déli sarkánál áll. Korabeli források Szép Ilonka fának is nevezik.

Az óvoda 1981-ben új épületbe költözött és a Nádasdy-kúria azóta lakatlan. Az épület felújítása megkezdődött, ám több mint tíz éve a munkálatok leálltak és jelenleg a terület gondozatlan.

A fát jelölő közösség elkötelezett a természeti kincsek, az erdők, az őshonos növényfajok megóvása mellett. A fa közelében egy szabadidős park kialakítását tervezi az önkormányzat és szeretnék felhívni a falu minden lakosának figyelmét, hogy a közelben milyen érték rejlik. Az ősi fa jelentőségére, történelme okot ad közvetlen környezetének rendbe tételére és gondozására, a tölgy friss levegőt és természeti élményt nyújt a közösségnek.

Az Év Fája egy speciális kezelést nyer, amit Börzsei Bence faápoló és csapata fog elvégezni. A Kenderkóc webáruház jóvoltából a dobogósok többek közt madárodúkat is kaptak ajándékba.

The post Megvan az Év Fája cím nyertese first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed