Mehringer Marci elmondta, mit gondol most Nagy Feróról, akivel egy nyári fesztiválon találkozott először, miután a Nemzet Csótánya beleállt a fiatal énekesbe annak Szar az élet című rendszerkritikus száma miatt. Később Mehringer úgy nyilatkozott a Beatrice énekeséről, hogy „nem egy rosszindulatú figura, csak egy megvezetett idős ember, aki ráadásul valószínűleg még pénzt is kap azért, hogy hülyeségeket beszéljen a tévében”.
Most a Klubrádió egyik műsorában arról beszélt, nem táplál haragot Nagy Feró iránt, de személyes találkozójuk óta megváltozott róla a véleménye.
Jó fej volt, de azóta már mondott egy pár olyan dolgot, ami védhetetlen. Akkor úgy voltam vele, idős ember, megadom a kellő tiszteletet, most is megadnám, de már nem tudok annyira jó szájízzel nevetni ezen. Most már inkább az van, hogy szerintem ő az, akit ki lehet használni, a kihasználó rendszer egyik legnagyobb áldozata
– idézi az egykori X-Faktor-ost a Blikk.
Így folytatta:
Szóval itt van kvázi egy öreg ember, aki leélt egy életet úgy, hogy lázadó fiatal volt. Az én apám nem tudom, hány Beatrice-koncerten volt fiatalkorában és világéletében abban volt, hogy »hú, Nagy Feró mekkora lázadó«. Az 50–60-as generációból nem tudom, hogy hány fater van így. Mostanra ő a rendszer egyik nagy szócsöve, és gyakorlatilag azt a renomét, amit a Beatricével felépített, azt a lázadó személyiséget felváltotta a rendszer egyik kiszolgálója.
The post Mehringer Marci szerint Nagy Feró a kihasználó rendszer egyik legnagyobb áldozata first appeared on 24.hu.
