Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán utólag is beszámolt a keddi, nem a színvonalasabb kocsmai veszekedéseket idéző beolvasóversenyről, ami közte és Magyar Péter között történt egy pécsi gyermekotthon zárt kapuja előtt.
Magyar a gyermekotthonok állapotára fókuszáló országjárása részeként, mint európai parlamenti képviselő ment el a pécsi Szikla utcai intézményhez, aminek a vezetője eredetileg be is engedte volna őt, a kormány viszont letiltotta ezt a látogatást is. A Tisza Párt elnöke ezért a bejárat előtt állva jelentkezett be a Youtube-csatornáján egy videóban, a helyszínen azonban váratlanul megjelent Menczer is.
A fideszes politikus ezután közel 15 percen keresztül megállás nélkül, egy lépés távolságból olyanokat vágott Magyarhoz, minthogy „te beszélsz a gyermekvédelemről, te, aki a saját feleségedet megtámadtad”, vagy hogy „a saját fiad nem áll veled szóba, mert elárultad a családodat”, és közben következetesen „kicsinek” szólította őt. Magyar, miután nem igazán sikerült megszólalnia, először A börtön ablakában című dalt kezdete énekelni, majd megpróbálta megkérni Menczert, hogy ne ordibáljon a gyermekvédelmi intézmény előtt, de azt is ajánlotta neki, hogy inkább mosson fogat, és hogy menjen inkább vissza Rogán Antalhoz.
Az elhangzottakat Menczer Tamás még utólagosan a saját oldalán egy „Beszéltem Petivel! Elmondtam, hogy egy hazug gazember!” kezdetű bejegyzésben kiegészítette további gondolatokkal. A szóváltás során felsorakoztatott érvei megismétlése mellett hozzátette azt is, hogy Magyar „mindenkit lenéz, soha senkinek nem segített, és nem is fog”, „csak saját magát tekinti fontosnak” és „egy önző, hazug ember!”, illetve megjegyezte azt is, hogy „akit a nyakánál fogva dobnak ki a diszkóból, az egy utolsó suttyó”.
The post Menczer Tamás utólag még hozzátette, hogy Magyar Péter egy „utolsó suttyó” is egyben first appeared on 24.hu.