Pécs alpolgármestere és a helyi karácsonyi vásárt szervező cég is határozottan cáfolta az Elefántos Étterem és Pizzéria tulajdonosainak minapi nyilatkozatát, melyben arról beszélt, volt olyan nap az adventi időszakban, amikor sok bódé már 6 óra körül bezárt, és a településen megszűnt a turizmus.
Ruzsa Csaba alpolgármester a lapunkhoz eljuttatott reakciójában felhívta rá a figyelmet, hogy a szállás.hu adatai szerint ősszel a harmadik legkeresettebb belföldi úti cél volt Pécs.
A pécsi Adventi Kézműves- és Mesevásárt szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. kérdéseinkre válaszolva azt írta, ez egy 26 napon át tartó rendezvény, ahol a gasztronómiai kitelepülők naponta 10-11 órán át tartanak nyitva.
Ez kellően sok idő ahhoz, hogy ha valaki szeretne, akkor tud olyan pillanatot rögzíteni, amikor kevesen vannak
– jelezték.
Arra csak tippelni tudnak, hogy valaki miért próbál hergelni a látogatószámok miatt, de ezt nem tartanák elegánsnak.
Elég annyi hozzá, hogy mindenkinek joga van az elképzeléseihez. Ha viszont a valóságra kíváncsi valaki, akkor érdemes a vásár valódi látogatóit kérdezni, lehetőleg minél többeket
– fogalmaztak.
Úgy folytatták, a hangulatot átadja az is, hogy többször rossz időben is, esernyővel állnak az emberek a bódéknál, ahogy ez az alábbi képeken is látszik galériánkban.
Az adventi vásár eddigi forgalma az eddig eltelt 19 napban meghaladta a 20.000 főt, amely az előző évekkel összevetve hasonló érdeklődést mutat. Az árusok visszajelzései alapján a vásár látogatottsága az elmúlt években tapasztaltaktól nem tér el. Szerencsére általában az időjárás is kegyes volt eddig mind az árusokhoz, mind a vendégekhez. Az viszont természetesen a vásárban is érezteti a hatását, ami az egész évre jellemző és Magyarország egészét érinti, ez pedig az emberek pénzének elinflálódása. Ennek megfelelően a költések is óvatosabbak az elmúlt évhez vagy évekhez képest
– jelezték.
A hozzájuk eljutott látogatói visszajelzések pozitívak, különösen sokan szeretnek fotózkodni a fénykapukkal és az ünnepi szelfipontokkal.
A vásáron kívül a szervező Zsolnay Örökségkezelő mintegy 70 kiegészítő programmal tette és teszi december 23-áig még hívogatóbbá a pécsi adventi rendezvénysorozatot. Emellett egyedülálló módon az Adventi Fényfestő Gyerekrajzpályázatra érkezett alkotások öltöztetik hétvégente szívmelengető fényköntösbe a Dzsámit
– írták a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben.
A pályázat népszerűségét mutatja, hogy idén rekord számú, közel 2900 gyermek jelentkezett a pályázatra. Amikor nem gyerekrajzok díszítik az épületet, akkor a Zsolnay Fényfesztiválról jól ismert Laluz alkotói csapat animációs adventi fényfestése gyönyörködteti a közönséget.
The post „Mindenkinek joga van az elképzeléseihez” – fotókkal cáfolták, hogy üres lenne a pécsi karácsonyi vásár first appeared on Sokszínű vidék.