Módszerek a mellékvese egészségének javítására

A mellékvese-fáradtság sok mindenkit érinthet, legyen fiatal vagy idősebb személy. Ilyenkor a mellékvesék kimerülnek, mégpedig krónikus stressz vagy fertőzés miatt, és nem tudnak megfelelő mennyiségű kortizolhormont sem termelni. Általában fizikai, mentális vagy érzelmi stressz miatt alakul ki mellékvese-fáradtság. Hatására romlik az alvás minősége, megemelkedik a vércukorszint, és gyulladás is kialakulhat a szervezetben. A mellékvese-fáradtság leküzdésében sok minden a segítségünkre lehet, most ehhez adunk tippeket, ötleteket.

Nagyon lényeges, hogy a nap első étkezése az ébredést követően egy órán belül történjen meg, mert ezzel megakadályozzuk, hogy a vércukorszint drasztikusan lecsökkenjen, ami szintén óriási stresszt okoz a szervezetnek.

A stressz kialakulásában sok minden közre játszhat, például feldolgozott élelmiszerek is nagy stresszt jelentenek a szervezet számára. Ha azonban nem fogyasztunk ilyen ételeket, a mellékvesék is sokkal egészségesebben működhetnek tovább.

Ha mellékvese-fáradtsággal küzdünk, akkor mindenképpen az alacsony intenzitású testedzés mellett döntsünk. A nagyfokú testedzés ugyanis újabb stresszt ró a szervezetre, ami negatívan hat a mellékvesék egészségére is. A pilátesz, a kardió és a jóga nagyszerű választás lehet.

Tartózkodjunk a friss levegőn, a természetben annyit, amennyit csak tudunk, hiszen ez nagyszerű módja a stresszkezelésnek, amely a mellékvesékre is pozitívan hat.

A B-vitaminok – például a B5-vitamin – segíthetnek a hormonok kiegyensúlyozásában, illetve még a mellékvese-fáradtság megszüntetésében is a segítségünkre lehetnek.

Az alváshiány egy másik stresszfaktor az életünkben. Ha nem alszunk eleget, akkor megemelkedik a kortizolszint, és ez negatívan hat a mellékvesékre. Ha napi 7-8 órát alszunk, a mellékvesék is gördülékenyebben működnek.

A fehérje aminosavakat, például triptofánt tartalmaz, amely ellazítja a testet, hozzájárul a stressz és a kortizolszint csökkentéséhez, ami segít a mellékvese-fáradtság leküzdésében.

A kávé az egyik főbűnös a mellékvese-fáradtság kialakulásában, éppen ezért jól tesszük, ha csökkentjük a napi koffeinbevitelünket.

A magnézium és a magnéziumban gazdag ételek, mint a halak, az avokádó, a hüvelyesek és a leveles zöldségek, kiegyensúlyozzák a hormonszinteket, és csökkentik a mellékvese-fáradtság kockázatait.

A zöld leveles zöldségek, illetve a lila és a sötét színű zöldségek antioxidánsokban bővelkednek, továbbá tartalmaznak még vitaminokat, ásványi anyagokat és rostokat, amelyek mind-mind hozzájárulnak a mellékvese egészségéhez. Naponta legalább 4-5 adag zöldség elfogyasztását javasoljuk.

Az Epsom-sófürdő szintén segítségünkre lehet a mellékvesék egészségének fenntartásában, hiszen az Epsom-só is csökkenti a stressz- és a kortizolszintet, amelyeknek magas szintje a mellékvese-fáradtság kialakulásának elsődleges oka.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos szerepe van a pihenésnek, hiszen ezzel is csökkenthető a stressz-szint, így a mellékvesét érintő betegségek is. Meditáljunk, használjunk stresszűző illóolajat, mint levendula, citromfű vagy rozmaring.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed