1962-ben egy történész, Woodrow Borah arról írt, hogy Amerika felfedezését követően szinte néhány évtized alatt elárasztották az európai kórokozók az Újvilágot és a Csendes-óceán régióját. Az elképzelése igen elterjedt, és valószínűleg sokan hallottunk is róla.
A 70-es években tovább bővült a hipotézis, azonban ma már a járványtani szakemberek és a történészek sem értenek egyet vele. Több mint 6 évtizeddel az elmélet születését követően már tudjuk, hogy lassú, évszázados folyamatról van szó.
Két kaliforniai kutató új matematikai modellezéssel számította ki, hogy mekkora esélye is volt egy-egy kórokozónak az óceánt átszelni, majd a túlparton is fertőzni, az eredmények a PNAS folyóiratban láttak napvilágot. A kutatók abból a közismert tényből indultak ki, hogy az óvilági kórokozók a hódítással együtt érkeztek Amerikába, majd ott elképesztő pusztítást végeztek a felkészületlen immunrendszerű őslakosok közt. De vajon miként jutott át egy cirka 30 fős legénységű hajóval az adott vírus, baktérium?
Alapesetben ahhoz, hogy egy kórokozó fertőzni tudjon, szükséges az a beteg, ám még élő személy, aki terjesztheti. Érdemes belegondolni, mennyi ideig is tartott egy-egy hajóút a múltban.
Amerikába még az 1850-es években is 4-5hétig, de például a Csendes-óceánra, Ausztráliába tartó utakon hosszú hónapokig a hajóba bezárva éltek az emberek. Ez egy kórokozónak eleinte ideális terep, ám hamar kimerül a megbetegíthető személyek sora, így a kórokozó kipusztul a hajóról, jóval azelőtt, hogy az eléri a célállomást.
A kutatók most pontosan azt modellezték, hogy miként is terjedt egy-egy hajón három különböző betegség, és hány százalékos esélye volt annak, hogy átért az óceán túlsó partjára a kórokozó. Ehhez számos konkrét hajóút, illetve kikötői naplók adatai is bekerültek a modellszámításokba.
Számításba vették azokat a tényezőket, amelyek meghatározók egy járványban, így többek közt a lappangási időt, vagy az adott kórokozó fertőzőképességét, és még azt, hogy mennyi ideig fertőz egy beteg. Nem kell csodálkozni azon, hogy a nagy fertőzőképességű vírusok hamar végigszaladnak a hajón utazókon, majd kihalnak onnan.
A kutatók számításai szerint a közepes fertőzőképességűek okozzák a hosszabban elnyúló járványokat és ezek jutnak át a legnagyobb eséllyel a cél kikötőbe. A legkevésbé az olyan gyors betegségek juthatnak át, mint az influenza, és például a fekete himlő nagyobb eséllyel juthat át, mint a kanyaró.
A kutatók azt is felmérték, miként változott meg ez a helyzet a gőzhajózással: nem meglepő módon ez megnövelte az esélyeit egy-egy betegség átjutásának, a jócskán lerövidült utazási idők és a megtöbbszöröződő mennyiségű utas révén.
Egészen egyértelműek az összefüggések: minél rövidebb ideig tart az út, és minél többen utaznak a hajón, annál inkább nőtt a kórokozók átszállításának esélye is.
Az már puszta érdekesség, hogy a kutatók számos konkrét hajóút esetére kiszámították, mekkora esélye volt az egyes betegségek átjutásának. Példaként a Kolumbusz legendás hajója, a Santa Maria esetében, a 35 napos út és a 41 fő utazása során az influenzának nem lett volna gyakorlati esélye átjutni, a kanyarónak 24,2 százalékkal, valamint a fekete himlőnek 23,5 százalékkal már reális esélye volt elérni Amerikát.
Az America nevű fegyenchajó, amellyel Ausztráliába vittek brit elítélteket, 180 napos utazása során annak ellenére se lehetett képes a három vizsgált kórokozó átvitelére, hogy 175 főt szállított. Viszont egy Nyugat-Afrikából induló rabszolgahajó, a Diana 41 napos útja során 443 emberrel a fedélzetén már 66,7 százalékos eséllyel vihette magával a kanyarót, és 34,5 százalékos eséllyel a fekete himlőt a karibi Curaçaoba.
The post Nehéz volt átjutniuk az óceánon a járványoknak first appeared on National Geographic.
