Nem fizetett időben jóvátételt áldozatának a balesetet okozó sofőr, ezért vádat emeltek ellen

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki egy kanyar előtt az út helyett a jármű padlóján lévő telefontöltőt figyelte, ezzel balesetet okozva – olvasható az ügyészség közleményében.

A vád szerint a sofőr 2023 októberében, éjszakai sötétben, Heves felől Boconád felé haladt a 3204. számú úton személyautójával, melyben több utast szállított. Egy bal kanyar előtt a vádlott fel akarta venni a jármű padlójára esett töltőt, így figyelmét arra és nem az útra
összpontosította. Amikor újra felnézett, az előtte lévő kanyar közelsége miatt a kormányt elrántotta, a kocsival megcsúszott, így az útról lehaladt és felborult.

A balesetben az autó egyik utasa súlyos, csonttöréssel járó sérülést szenvedett.

A baleset azért következett be, mert a jármű vezetője megszegte a legalapvetőbb KRESZ-szabályt, mely szerint, aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon és ne zavarjon

– olvasható az ügyészség jelentésében.

A felek között közvetítői eljárást rendeltek el, a sofőr és utasa meg is állapodtak a sértettnek fizetendő jóvátételben, azonban azt a megszabott határidőn belül az elkövető nem fizette meg teljesen, így az ügyészség vádat emelt ellene közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.

Az Egri Járási Ügyészség most benyújtott vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a figyelmetlen férfival szemben.

The post Nem fizetett időben jóvátételt áldozatának a balesetet okozó sofőr, ezért vádat emeltek ellen first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed