Nem jutott az Oscarért versengő filmek szűk listájára a Semmelweis

Szeptemberben született a döntés arról, hogy Magyarország melyik filmet küldheti az Oscarra: a tizennyolc jelölt közül a díjat tavaly elnyerő Sipos Zsuzsannával (a Dűne berendezőjeként kapta) felálló bizottság a Koltai Lajos rendezésében született Semmelweis-t választotta – írtuk meg korábban.

A Vecsei H. Miklós és Nagy Katica főszereplésével készült mozifilmet (kritikánk róla itt olvasható) a magyar mozikban több mint 350 ezren látták, ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy a filmes világ legnagyobb presztízsű megmérettetésén labdába rúgjon – derül ki a gála hivatalos oldaláról, ami magyar idő szerint keddről szerdára virradóra közölte az úgynevezett shortlistet, azaz a még versenyben lévő jelöltek szűkített listáját.

A hivatalos közlemény szerint az ítészek nyolcvanöt ország filmjeiből válogatták ki azt a tizenötöt, amit az Amerikai Filmakadémia tagjai meg fognak nézni, és közülük hirdetik majd ki a győztest.

Ezek a következők:

Brazília: I’m Still Here
Csehország: Waves
Dánia: The Girl with the Needle
Egyesült Királyság: Santosh
Franciaország: Emilia Pérez
Izland: Touch
Írország: Kneecap
Kanada: Universal Language
Lettország: Flow
Németország: The Seed of the Sacred Fig
Norvégia: Armand
Olaszország: Vermiglio
Palesztina: From Ground Zero
Szenegál: Dahomey
Thaiföld: How to Make Millions before Grandma Dies

The post Nem jutott az Oscarért versengő filmek szűk listájára a Semmelweis first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed