A Nyugat-Ausztráliai Egyetem számolt be arról a kutatásról, amelyben ausztrál szarkák (Gymnorhina tibicen dorsalis) viselkedését vizsgálták. E faj hivatalos hazai neve feketehátú fuvolázómadár, és csak távolról rokona a varjúfélékhez tartozó szarkáknak, azonban küllemében és igen eszes voltában is nagyon hasonlít rájuk. Magyar nevét valószínűleg jellegzetes éneke ihlette.
„A szarkák együttműködő csoportokban élő társas madarak, az eredményeink ezért azt sugallják, hogy nem lehet kifizetődő dolog agresszíven viselkedni a csoporttársakkal” – magyarázta Dr Lizzie Speechley, a kutatás vezetője. A kutatás során a vadon élő madarak csoportjainak nagyságát és társas viszonyaik hálózatait mérték fel, és arra jutottak, hogy a csoportok dinamikája hajthatja előre a madarak intellektuális evolúcióját és fejlődését.
A kutatók 18, városi parkokban élő szarkacsoportot mértek fel, a csoportokat 3-12 madár alkothatja. Megvizsgálták a csoportokon belüli kapcsolatokat, és azt, hogy ennek miféle köze volt az egyes egyedek környezeti információk alapján tanúsított viselkedéséhez. Eztán az egyes madarak intelligenciáját is tesztelték egy jutalomfalatos játékkal.
Korábbi kutatások eredményéhez hasonlóan beigazolódott, hogy a nagyobb csoportokban élő madarak jobban teljesítettek a tanulásos feladatokban. Azonban a madarak társas hálózaton belüli helye is befolyásolta ezt a teljesítményt: az agresszió elszenvedői rendre okosabbnak bizonyultak azoknál az egyedeknél, amelyek agresszíven viselkedtek.
A kutatók szerint ez arra utal, hogy a szükséghelyzetekben találékonysággal lehet jobb eredményt elérni. Azok a madarak, amelyek nem tudnak agresszióval többet erőforrást megszerezni, inkább azzal foglalkoznak, hogy az újonnan felmerülő problémákra kiötöljenek valami megoldást.
The post Nem sok észre vall másokat bántani first appeared on National Geographic.
