„Szeretném megmutatni az embereknek és a nőknek szerte Afrikában és a világban, hogy ne féljenek semmitől! Ha hiszel valamiben, és tudod, hogy vezethetsz egy szervezetet, ne félj jelentkezni és csinálni!” – mondta a korábbi sikeres úszó a BBC afrikai kiadásának.
Itt az ideje, hogy Afrikában a nők felálljanak, és vezető szerepet kapjanak, ne féljenek a vezetéstől, és ne féljenek attól, hogy más módon irányíthatnak.
A 41 éves Coventry történelmet írna megválasztása esetén: ő lenne az első nő, a legfiatalabb és az első afrikai elnöke a 130 éves NOB-nak.
MARTIN BUREAU / AFP Kirsty Coventry Athénban és Pekingben is megynerte a 200 méteres hátúszást
Azt ismételten hangsúlyozta, hogy reményei szerint a sportolók állnak majd az olimpiai mozgalom középpontjában. A hazája sportminisztereként is dolgozó egykori úszó – a 200 méter hát 2004-es és 2008-as olimpiai bajnoka – hangsúlyozta, hogy épít a távozó Thomas Bach örökségére, miközben az új technológia, a közösségi média és az e-sport révén még közelebb hozná a fiatalokat az ötkarikás mozgalomhoz, a doppinggal és a korrupcióval szemben pedig a zéró tolerancia híve.
A hétszeres olimpiai érmes, háromszoros világbajnok Coventry mellett hatan kandidálnak a leköszönő NOB-elnök Thomas Bach posztjára:
Vatanabe Morinari, a Nemzetközi Torna Szövetség elnöke
Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke
ifj. Juan Antonio Samaranch, a korábbi NOB-elnök fia, a Nemzetközi Öttusa Szövetség és a NOB alelnöke
Fejszal al-Husszein jordán herceg
David Lappartient, a Nemzetközi Kerékpár Szövetség (UCI) elnöke
Johan Eliasch, a Nemzetközi Sí és Hódeszka Szövetség (FIS) elnöke
Az elnökválasztást a NOB március 18. és 21. között sorra kerülő tisztújító kongresszusán rendezik meg a görögországi Olümpiában.
(MTI)
The post NOB-elnökjelölt: Itt az ideje, hogy Afrikában a nők vezető szerepet kapjanak first appeared on 24.hu.