Orbán Viktor az osztrák szélsőjobbnál vizitál

Csütörtökön első hivatalos vendégeként Orbán Viktort fogadja Walter Rosenkranz, az osztrák parlament szélsőjobboldai elnöke – írta osztrák sajtóbeszámolók alapján a Mandiner. Walter Rosenkranzot a bevándorlásellenes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) tagjai közül elsőként választották házelnökké, az osztrák hagyományoknak megfelelően a legtöbb szavazatot szerzett párt tagja kapja posztot.

A szavazás előtt a bécsi zsidó közösség vezetője nyílt levélben fejezte ki tiltakozását, Rosenkranzot a „revizionista tábor náci bűnözők előtt tisztelgő” képviselőjének nevezte; több zsidó szervezet is ellenezte a döntést. Információk szerint Orbán Viktor ezt követően találkozik az FPÖ elnökével, Herbert Kickllel is és délután részt vesz egy beszélgetésen a svájci Weltwoche hetilap meghívására, ahol Gerhard Schröder volt német kancellárral vitázik.

Ausztriában szeptember 29-én tartottak parlamenti választást, amelyet először nyert meg az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a voksok 29 százalékával, ám Alexander van der Bellen államfő mégis az ügyvezető kancellárt, a néppárti Karl Nehammert bízta meg a kormányalakítással, aki a szociáldemokratákkal kezdte meg a koalíciós tárgyalást. Az Osztrák Szabadságpárt vezetője azonban továbbra is ragaszkodik a kancellári poszthoz, noha elsősorban nem is pártjával, hanem vele szemben vannak komoly kifogások.

Kapcsolódó
Oroszbarát, SS-relativizáló a Szabadságpárt vezére, akivel Orbán frakciót alapított
Herbert Kicklt, az Osztrák Szabadságpárt vezérét a jelenlegi, néppárti kancellár biztonsági kockázatnak tartja, a Fidesz viszont az Európai Parlamentben frakciót alakít vele.

The post Orbán Viktor az osztrák szélsőjobbnál vizitál first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed