A Peter Thiel és technológiai befektetők egész sora által támogatott Panthalassa szerint az óceán energiájával működő és annak vizével hűtött adatközpontok olcsóbb alternatívát jelenthetnek azoknál a keringő szerverfarmoknál, amelyeket Musk a SpaceX befektetőinek ígér.
Az egyik nagy jövőbeli üzlet, amellyel Elon Musk a frissen tőzsdére vitt SpaceX befektetőit próbálja meggyőzni, az űrbe telepített adatközpontok terve: napenergiával működő műholdak hálózata, amelyek az űrben dolgozzák fel az adatokat, majd visszasugározzák azokat a Földre (és nem ő az egyetlen, aki ebben gondolkozik).
Befektetői történetként ez a Musk-féle optimista jövőkép szinte tankönyvi példája. Olyan sci-fibe illő elképzelés, amilyenről az újdonsült dollárbilliomos ismert: „a Marson akarok meghalni, csak ne becsapódás közben”. Az időzítése pedig különösen kedvező.
A mesterséges intelligencia körüli őrület csúcson pörög, miközben az ehhez szükséges földi adatközpontok egyre több közösség számára jelentenek nem kívánt terhet: emelik a közüzemi díjakat, zajt és szennyezést okoznak, miközben kevés helyi gazdasági hasznot termelnek.
A SpaceX tervei szerint 2028-ban kezdődhet meg az első orbitális adatközpontok pályára állítása, bár a vállalat IPO-dokumentációja nem tartalmaz költségbecslést egy ilyen rendszer kiépítésére. Tartalmaz viszont egy olyan figyelmeztetést, amely úgy világít a dokumentumban, mint egy kifutópályát jelző fényjelző: a projekt
„jelentős műszaki összetettséggel, nem bizonyított technológiákkal, illetve olyan technológiákkal jár, amelyek jelenleg még nem léteznek vagy jelentős fejlesztést igényelnek, és előfordulhat, hogy ezek a kezdeményezések nem bizonyulnak kereskedelmileg életképesnek”.
A SpaceX jogászai figyelmeztetésnek szánták ezt a kitételt. Musk viszont akár ki is függeszthetné az előcsarnok falára.
Ha azonban a cél egyszerűen az, hogy az adatközpontokat kivigyék a szárazföldről, és olcsóbban üzemeltessék őket, létezik egy sokkal jobb megoldás: az óceán.
Távol van az adófizetőktől, az övezeti besorolások körüli vitáktól és az óriási adatközpontokkal együtt járó konfliktusoktól. Emellett klímabarát energiaforrásként és a hatalmas adatközpontok olcsó hűtési megoldásaként is szolgálhat.
„Amit csinálunk, teljes őrültség”
Pontosan ezt a lehetőséget akarja kihasználni a Panthalassa. Az oregoni Portlandben működő startupot Peter Thiel – Musk régi üzlettársa, a SpaceX tőzsdére lépésén is nagyot nyert – és több szilícium-völgyi kockázatitőke-befektető támogatja, és az elmúlt évtizedet olyan lebegő adatközpontok fejlesztésével töltötte, amelyek a nyílt óceán hullámaiból termelik meg saját energiájukat, miközben hideg tengervízzel hűtik magukat. A vállalat szerint első kereskedelmi egységei 2027-ben állhatnak üzembe – egy évvel azelőtt, hogy a SpaceX tervei szerint megkezdődhetne a számítási kapacitást biztosító műholdak pályára állítása, természetesen az összes, tájékoztatóban szereplő figyelmeztetés mellett.
„Amit csinálunk, teljes őrültség” – mondta a Forbesnak Garth Sheldon-Coulson vezérigazgató és társalapító. „Mi leszünk az első vállalat, amely ezért a nyílt óceán közepére megy.”
A Panthalassa által tavaly óta Washington állam partjainál tesztelt Ocean–2 prototípus inkább emlékeztet egy tengeri-ipari nyalókára, mint adatközpontra: egy 70 méter magas acéltoronyra, amelynek nagy része a vízfelszín alatt helyezkedik el, miközben gömbszerű felső része a víz fölött lebeg. Ahogy a szerkezet a hullámokon fel-le mozog, a víz a torony nyakán keresztül a felső gömb alakú tartályba áramlik, majd egy turbinán halad át, amely akár egy megawatt folyamatos elektromos teljesítmény előállítására is képes.
A Panthalassa jövőre telepítendő egységét már chipekkel és számítástechnikai hardverrel szerelik fel, hogy a fedélzeten mesterségesintelligencia-modellek tanítását végezze, az adatokat pedig műholdon keresztül továbbítsa – hasonlóan Musk SpaceX-koncepciójához.
Az óceán jó ötlet, de eddig senkinek sem jött be
„Ez lesz a legolcsóbb módja annak, hogy a mesterséges intelligenciához kapcsolódó számítási feladatok jelentős részét – az inferenciától a megerősítéses tanulásig – teljesen kibocsátásmentesen végezzük”
– mondta Sheldon-Coulson a Forbesnak.
Az óceán energiatermelési célú hasznosítása több mint egy évszázada foglalkoztatja a tudósokat. Ugyanakkor rendre szerénységre is intette őket. Eddig egyetlen nagy léptékű rendszer vagy technológia sem bizonyult kereskedelmileg életképesnek. Az érdeklődés mégis kitart, mert az óceán hatalmas energiaforrás. A Nemzetközi Energiaügynökség egyik becslése szerint a hullámenergia évente több ezer terawattóra villamos energiát termelhetne. Már ennek csak egy töredékének megbízható hasznosítása is alapjaiban változtatná meg az energiaszektort.
Az óceánnak azonban – nem kis kellemetlenséget okozva a tervezőknek – minden korábbi üzleti modellben volt beleszólása.
A Panthalassa nem az első vállalat, amely az óceánban látja az adatközpontok egyik lehetséges alternatív helyszínét. A Microsoft éveken át tesztelt a skóciai partoknál olyan víz alatti egységeket, amelyek szárazföldi energiaellátáshoz kapcsolódtak, mielőtt 2024-ben lezárta a kutatási programot. Kína szintén kísérletezik szélturbinák által meghajtott víz alatti adatközpontokkal. Ezek a projektek elsősorban hűtési közegként használják az óceánt. A Panthalassa viszont erőműként is tekint rá.
„Mi a mélytengeren működünk, ahol a hullámenergia a legnagyobb mennyiségben áll rendelkezésre, szemben a sekély part menti vizekkel”
– mondta Sheldon-Coulson. „Az egységeink önjárók, és autonóm módon képesek új pozícióba mozogni. Semmilyen kapcsolatban nem állnak a tengerfenékkel.”
Szó szerint nincs ott semmi
Sheldon-Coulson 2016-ban alapította a Panthalassát Brian Moffatt mérnökkel, aki szintén a hullámenergia kutatásával foglalkozott. Ekkor már MIT-mesterfokozattal és harvardi jogi diplomával rendelkezett. A vállalat vezető mérnöke, Daniel Place a SpaceX-től érkezett, míg a fejlesztőcsapat további tagjai olyan technológiai és űripari óriásoktól csatlakoztak, mint a Google, a Blue Origin, az Apple, a Boeing, az Amazon vagy a Tesla.
Májusban a Panthalassa 140 millió dollárt (mintegy 49 milliárd forintot) vont be egy Series B finanszírozási körben első kereskedelmi projektjének megvalósítására. A befektetők között ott volt Peter Thiel, John Doerr, Marc Benioff, a Time Ventures alapja, Max Levchin SciFi Ventures alapja, valamint több technológiai befektetési alap, köztük a Mike Schroepfer által létrehozott Gigascale Capital. Schroepfer korábban a Meta technológiai igazgatójaként az adatközpontok építését felügyelte.
Schroepfer merész elképzelésnek tartja a lebegő adatközpont-bóják koncepcióját. Ugyanakkor úgy véli, ez választ adhat az adatközpontokkal szembeni egyre erősödő ellenállásra és arra a kíméletlen gazdasági kihívásra is, amelyet a mesterséges intelligencia növekvő energia- és hűtésigénye jelent.
„Szó szerint 10 terawattnyi kihasználatlan hullámenergiát fogunk használni az óceán egy olyan részén, ahol nincs hajóforgalom. Nincs ott semmi”
– mondta.
Az űrbeli és a tengeri adatközpontok mögött ugyanaz az alapgondolat áll: ingyenesen rendelkezésre álló energiaforrások hasznosítása. Az egyik esetben a Föld körüli pályán elérhető napenergia, a másikban a Déli-óceán hullámenergiája szolgálna energiaforrásként. Schroepfer szerint azonban az óceáni megoldás mellett elsősorban a logisztika szól.
Hardvert telepíteni a nyílt tengerre nehéz feladat. Hardvert pályára állítani ugyanez a probléma, csak egy óriási rakétaszámlával megfejelve.
A SpaceX egyetlen indításért akár 90 millió dollárt (közel 32 milliárd forintot) is elkér.
„Ha összehasonlítjuk, mennyibe kerül egy tonnányi berendezést az óceánra, illetve az űrbe juttatni, a válasz az, hogy az űrbe százszor drágább” – mondta Schroepfer. „Ez százszoros költségelőnyt jelent számunkra. És tegyük fel, hogy egy nagyságrendet tévedünk. Még akkor is tízszer jobb költségpozícióban vagyunk.”
A Panthalassa tervei szerint először több száz, később akár több ezer szabadon sodródó adatközpont-bóját telepítene a Déli-sark, Dél-Amerika és Afrika közötti tengeri térségbe. Azért ide, mert itt találhatók a világ legegyenletesebb és legerősebb hullámai, miközben a terület távol esik a fő hajózási útvonalaktól. Az így megtermelt energiát helyben használnák fel, mivel a villamos energia szárazföldre továbbítása túl költséges lenne.
Ha az adatközponti modell beválik, a Panthalassa következő célja – várhatóan a 2030-as évek elejétől – az lesz, hogy lebegő energiatermelő egységeivel szén-dioxid-kibocsátásmentes hidrogént vagy ammóniát állítson elő. Ehhez sótalanított tengervizet és elektrolizáló berendezéseket használnának, amelyek a vízmolekulákat hidrogénre és oxigénre bontják.
Hogy szállítják el a megtermelt energiát?
„A megtermelt energiát hajókra töltjük, majd oda szállítjuk, ahol szükség van rá” – mondta Sheldon-Coulson. Szerinte a zöld hidrogén ilyen módon, szén-dioxid-kibocsátás nélkül történő előállítása töredékébe kerülne annak, mint ha ugyanezt napenergiával végeznék. Érvelésének alapja az energia ára és kiszámíthatósága.
„Rendkívül alacsony energiaköltséggel dolgozunk. Az általunk termelt villamos energia költsége körülbelül 2 cent kilowattóránként, emellett nagyon magas a kapacitáskihasználtságunk is, vagyis az idő több mint 90 százalékában működünk” – mondta. „Úgy is elképzelhető, hogy egy teljesen új energia-ökoszisztémát próbálunk létrehozni az óceán közepén, ahol bőségesen rendelkezésre áll az energia, távol a szárazföldtől és az egymással versengő felhasználási módoktól. Ennek segítségével két olyan terméket állíthatnánk elő, amelyre az emberiségnek nagy szüksége van: hatalmas számítási kapacitást és tiszta üzemanyagot.”
Először azonban a berendezéseknek túl kell élniük azt a környezetet, amelynek erőforrásait ki akarják használni. A Déli-óceán különösen zord vidék, mivel nincsenek nagy szárazföldi tömegek, amelyek megtörnék a hullámokat, így itt alakulhat ki a bolygó legerősebb hullámrendszere.
Ennek érdekében a Panthalassa egységei viszonylag kevés mozgó alkatrésszel termelnek energiát, és olyan robusztus ipari anyagokból készülnek, amelyeket a nagy tengeri hajók esetében is alkalmaznak: vastag acélból, cink- vagy alumíniumbevonattal. Sheldon-Coulson szerint az egységek legalább 15 évig működhetnek.
„A számítási hardvert nagyjából ötévente tervezzük lecserélni.”
A hűtés kérdése jóval egyszerűbb, mint az energiatermelésé. Különösen most, amikor a szárazföldi adatközpontok hűtése egyre komolyabb víz-, energia-, engedélyezési és lakossági problémává válik. Azokon a területeken, ahol a Panthalassa telepíteni szeretné az egységeit, az átlaghőmérséklet mindössze 10 Celsius-fok. Ilyen körülmények között nincs szükség speciális adatközponti hűtőberendezésekre, hűtőtornyokra vagy édesvízre.
„Nagy tétre játszunk, de ez olyan hely lehetne, ahol hatalmas mennyiségű számítási kapacitást lehetne elhelyezni anélkül, hogy bárkinek aggódnia kellene miatta.”
Nem a legjobb tesztkörnyezet, óriási kockázat…
„Sokkal hatékonyabb, jóval alacsonyabb költségű, kevesebb erőforrást igényel, és lényegesen kedvezőbb környezetet biztosít a chipek számára, ami azok élettartamát is meghosszabbítja” – mondta Sheldon-Coulson.
A hűtés ugyanakkor Musk űralapú adatközpont-koncepciójának legnagyobb kihívásává válhat. A Föld körül keringő műholdak olyan környezetben működnek, ahol a hőmérséklet mínusz 170 és plusz 120 Celsius-fok között ingadozhat. Ráadásul vákuumban üzemelnek, ami megakadályozza, hogy a hőt hagyományos léghűtéssel vezessék el. Emiatt rendkívül fejlett hőmenedzsment-rendszerekre van szükség ahhoz, hogy a kényes számítástechnikai rendszerek ne károsodjanak.
A Panthalassa vezérigazgatója érthető okokból nem akarta közvetlenül összehasonlítani költségek szempontjából vállalata megoldását Musk orbitális adatközpont-koncepciójával, de a nyilatkozataiból könnyű következtetni az álláspontjára.
„Lényegesen alacsonyabb költséggel fogunk működni, mint a szárazföldi adatközpontok. És szerintem ebből az is következik, hogy legalább a belátható jövőben jelentősen versenyképesebbek leszünk az orbitális megoldásoknál is” – mondta.
Persze továbbra is valós esély van arra, hogy a Panthalassa terve kudarcot vall. A hullámenergia története tele van olyan elegáns mérnöki megoldásokkal, amelyeket végül legyőzött a természet ereje, és
a Déli-óceán sem éppen barátságos tesztkörnyezet. Inkább egy kifejezetten ellenséges laboratórium. Ugyanakkor a lehetséges nyereség óriási.
Ez győzte meg Schroepfert is a befektetésről.
„Nagy tétre játszunk, de ez olyan hely lehetne, ahol hatalmas mennyiségű számítási kapacitást lehetne elhelyezni anélkül, hogy bárkinek valaha is aggódnia kellene miatta.”
The post Ott találták meg az AI világ legnagyobb problémájának megoldását, ahol szó szerint nincs semmi appeared first on Forbes.hu.
