December 6-án újra kinyit a balatonfüredi jégpálya, a Balaton legnagyobb pályarendszere, de már előtte, a nulladik napon, ki lehet majd próbálni a jeget. A február 2-ig üzemelő, egy kilométer hosszú folyosóval egybekötött, 3600 négyzetméteres jégpálya a Zákonyi utcai, a Vitorlás téri, és a Tagore sétányon álló pályákat öleli fel – írják a város honlapján.
Idei újdonság, hogy a Vitorlás téren a kisgyerekeknek (három éves korig) egy 110 négyzetméteres, ingyenesen használható, külön jégpályát alakítanak ki, amely különböző sport rendezvényeknek és programoknak is helyet adhat majd.
A korábbi évek tapasztalatait figyelembe véve most a zökkenőmentes bejutás érdekében lehetőség lesz online jegyvásárlásra, a helyszínen lévő kettő pénztár illetve a Tourinform iroda pedig gyorsabb jegykiadást ígér. A három nyilvános illemhely mellett a Tagore sétányon, egy korcsolyával megközelíthető, a jégfolyosóhoz kapcsolódó új illemhelyet telepítenek. Szintén újdonság, hogy a Zákonyi utcában egy nagy méretű, fedett sátort állítanak fel, itt lehet átöltözni, illetve itt is helyet kap egy értékmegőrző. A vízparti sétányhoz való könnyebb lejutást ezúttal két átjáró híd biztosítja majd, egy a Vitorlás téren, egy pedig a Zákonyi utcánál. Ezer darab új bérelhető korcsolyát lehet majd igénybe venni, így erre sem kell majd várni, de a korcsolyaélezés is elérhető lesz.
Igyekeztünk minden működéssel kapcsolatos fontosabb észrevételre reagálni. Hamarabb nyitunk és javítottunk a szolgáltatásokon. Még több fény lesz, egész nap szól majd a zene, a vendéglátóhelyek a pályáról is elérhetők lesznek, igazi karácsonyi hangulatot, egyedi élményt szeretnénk teremteni. A családoknak külön kedvezünk, az új bébipályán szülői felügyelet mellett biztonságban csúszkálhatnak majd a kisebb gyerekek. A plusz egy új jégfelújító gépnek köszönhetően a jég minősége is jobb lesz és persze több programot is szervezünk ide. Csatlakozunk a népszerű Jégpályák Éjszakájához és természetesen a jeges szilveszter sem marad el
– válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Holczer András alpolgármester, aki elmondta: karácsonyi vásárt is terveznek, az önkormányzat továbbra is várja a leendő árusok jelentkezését.
A Balatonnál számos helyen várja jégpálya a sportolni vágyókat.
The post Pénteken nyit a Balaton legnagyobb jégpálya-rendszere first appeared on Sokszínű vidék.