Rubint Réka hipnózissal visszautazott az időben: azt mondja, egy korábbi életében férje, Schobert Norbi az ikertestvére volt

Nem mindennapi kalandra kísérte el Rubint Rékát a Story magazin: a fitneszedző hipnózissal visszautazott az előző életeibe, melyben Kövesi Péter NLP-terapeuta segítette. A szakértő négy korábbi életének eseményein vezette végig az édesanyát, akit elmondása szerint mindegyik utazás megérintett, ám a harmadik le is döbbentette.

Születés előtt látom magam az ikertestvéremmel, aki nem más, mint a mostani férjem, Norbi (Schobert Norbi – a szerk.). Pici magzatok vagyunk, én lány vagyok, ő fiú. Én vagyok az erősebb, jobban fejlődök. A testvérem kapaszkodik belém, és egyre csak azt kéri tőlem, hogy ne hagyjam őt magára. A születésünk után azonban csak én maradok életben

– magyarázta Rubint, aki ezután tíz évet haladt előre az időben a szakértő kérésére.

Mit mondta, ekkor Párizsban élő, jó anyagi körülmények közt nevelkedő kislányként látta magát az 1700-as évek végén – akinek az édesanyja a jelenlegi szomszédasszonyuk, a fogadott nagyijuk, Rózsa volt.

Szerelmes leszek egy művelt, jóképű és gazdag férfiba. A mostani életemben ő lett az édesapám, aki ma már nincs velünk. A házasságunkból két gyerek születik: egy fiú és egy lány. Ezek a gyerekek a jelenben is a gyermekeim: Lara és Norbika. Ekkor árulja el az anyukám, hogy volt egy ikertestvérem is. Az egész életemre a harmónia és a szépség a jellemző. Ebben az életben is idős koromban halok meg a saját ágyamban.

A fitneszedző a soron következő életében is felfedezte jelenbeni férjét. Az ókori Rómában látta magát a Colosseumban, ahol nézőként ünnepelte a hadvezérek sikereit.

Nagyon szép, de átlagos körülmények között élő nő vagyok. Bevonulnak a harcosok a küzdőtérre, az első sorban egy jóképű, előkelő hadvezér, akiben ismét Norbit látom. Ahogy meglátom, azonnal beleszeretek. Sikerül a közelébe kerülnöm, de a többi nővel ellentétben ellenállok az udvarlásának. Majd a zűrzavarban elkerülünk egymástól. Évek telnek el, mire újra találkozunk. Feleségül vesz, és csodálatos életünk van együtt. Nem születnek gyerekeink, csak egymásnak élünk. Majd újra csatába megy, és hirtelen meghal. Nem lesz több párkapcsolatom, egyedül, de szépen és hosszú ideig élek

– osztotta meg a lappal.

The post Rubint Réka hipnózissal visszautazott az időben: azt mondja, egy korábbi életében férje, Schobert Norbi az ikertestvére volt first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed