Rudy Giuliani luxuslakását és ékszereit kapják kárpótlásul az általa hamisan megrágalmazott szavazatszámlálók

Rudy Giulianit, Donald Trump volt ügyvédjét arra kötelezte kedden a bíróság, hogy adja át manhattani luxuslakását és más értékes vagyontárgyait két georgiai választási alkalmazottnak, akiket azzal hamisan rágalmazott meg a 2020-as elnökválasztás után – írja a CNN.

Az egykori New York-i polgármester hamisan állította azt, hogy Ruby Freeman és Shaye Moss választási csalásban vett részt, és emiatt vesztette el Trump az elnökválasztást.

Miután Giuliani elvesztette a rágalmazási pert, egy szövetségi bíróság 148 millió dolláros kártérítést ítélt meg a két nőnek, és az ítélet részeként a bírót arra utasította Giulianit, hogy adja át luxusvagyonát, köztük egy Manhattanben található penthouse lakást, több luxusórát – például olyanokat, amelyeket különböző európai államfőktől kapott 2001. szeptember 11-e után –, a legendás baseball-játékos, Joe DiMaggio által dedikált mezt, Lauren Bacall színésznő korábbi Mercedes autóját, különböző ékszereket és egy tévét.

Emellett a bíróság elutasított Giuliani azon indítványát, hogy csődeljárással próbálja késleltetni a kifizetéseket, és a bíróság kötelezte őt több mint 2 millió dollárnyi jogi költség megfizetésére is, amellyel állítása szerint a Trump-kampánycsapat tartozik neki.

A csődeljárás megindítása ellenére Giulianira továbbra is komoly pénzügyi nyomás nehezedik a különféle jogi eljárások és adósságok, például adótartozás miatt. Sőt, a rágalmazási perben eljáró bíró még arról is dönthet, hogy át kell adnia a floridai Palm Beachben található luxuslakását is.

Kapcsolódó
„Csak mondd azt, hogy a választás korrupt volt, a többit pedig bízd rám” – történelmi jelentőségű vádirat sorolja Trump államellenes bűneit
Négy hónapon belül másodszor is vádat emelt Donald Trump ellen az amerikai szövetségi ügyészség, ezúttal a 2020-as elnökválasztás után történtekkel kapcsolatban. Elolvastuk a vádiratot, amelyből kiderül, hogy a volt elnök és csapata milyen változatos eszközökkel próbálta meg hamis vádak alapján megváltoztatni a választás hivatalos eredményét, és még az erőszak sem riasztotta el.

The post Rudy Giuliani luxuslakását és ékszereit kapják kárpótlásul az általa hamisan megrágalmazott szavazatszámlálók first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed