Misztikumból és különlegességekből sincs hiány, a sci-fi akció Saros elkényeztet minket, de ugyanakkor nemcsak a hardverből, hanem a játékosból is kiprésel mindent.
A Housemarque neve talán nem cseng annyi embernek ismerősen, mint a Naughty Dog, vagy az Insomniac Games. Pedig a finn cég ugyanúgy a Sony first party stúdióinak egyike már jó pár éve. No és a történetük is jó régre nyúlik vissza, hiszen még 1994-ben alakultak, két korábbi sikeres fejlesztő cég fuzionálásával. A stúdió különös ismertető jelei, hogy igen gyakran utaznak a shooter műfajban és talán ennek egyik következménye, hogy a játékaik bizony elég nehezek is.
A legismertebb címük egyértelműen a Returnal, amely egyben a stúdió első AAA, vagyis nagyobb költségvetéssel, szélesebb közönség számára készített munkája volt. Nem csoda tehát, hogy sokaknak ez az élményük a céggel kapcsolatban és bizony Selene öt évvel ezelőtti kalandja igencsak nehézre sikeredett. A játék a roguelike műfajt gyarapította, vagyis meghalás után bizony elölről kellett kezdeni (szinte) mindent, leginkább tapasztalatot nyertünk csak a korábbi nekifutásokkal.
A stúdió új üdvöskéje nem titkoltan ugyanezen ösvényen halad, de tanulva az előző cím fogadtatásából, ezúttal picit talán könnyebbre vették a gyeplőt. Megijedni nem kell persze a kihívások kedvelőinek, hiszen a Saros azért tartogat hasonlóan kőkemény momentumokat, ugyanakkor a készítők kicsit befogadhatóbbra, emberközelibbre szabták az élményt. Itt például nem veszítünk el mindent egy run után, sőt még könnyítéseket is feloldhatunk, de mielőtt ebbe belemennénk, tekintsük át a körítést.
A Carcosa nevű, meglehetősen barátságtalan bolygón járunk, az Echelon nevű expedíció részeként. Ebből is szám szerint a negyedikben, mert az előző háromnak se híre, se hamva (ami ugye nem túl jó előjel). A bolygó felfedezése ugyanakkor azért is ilyen fontos, mert itt található meg az a lucenite nevű nyersanyag, ami munkaadónknak, a Soltari nevű gigacégnek létfontosságú. Főhősünket, Arjun Devrajt azonban emellett személyes cél is hajtja, hiszen a korábbi küldetések részese volt szerelme is, így még erősebb részéről a kutatás ténye.
A Saros helyszíne azonban nem egyszerű planéta, a H. P. Lovecraft művekre és az Alien mozikra egyaránt hajazó környezet és a fura atmoszféra mindenkinek nehezen befogadható, a legénységet hallucinációk, lázálmok gyötrik, amim az igen ellenséges helyi “flóra és fauna” sem könnyít. Sokan el is tűnnek, így meglehetősen nagyot néz mindenki, amikor Arjun is előkerül, mert azzal bizony nem tud elszámolni, hogy merre is járt. Talán ennyi elég is felütésnek, mint látható, a Returnalhoz képest azért vannak eltérések. Itt például vannak társak (nem csak a titokzatos hang a fejünkben) és nem feltétlenül saját magunk és múltunk felfedezése (csak) a cél. A sztorit egyébként itt is főleg a menet közben megtalálható audio logokból és jegyzetekből rakhatjuk össze, de azért akadnak dialógusok és átvezetők is. No meg egy jó adag misztikum, szóval ne számítson senki sem könnyed mesére.
Játékmenet tekintetében egyértelműen a Returnal fog felsejleni (felületesen szemlélve akár folytatásnak is gondolhatnánk), de ahogy azt már említettem, itt vannak azért engedmények. A menet közben gyűjthető valutából ugyanis elhalálozás után, a bázison bevásárolhatunk mindenféle fejlesztést egy képességfáról, ezek pedig meg is maradnak. Vagyis minden nekifutás egy fokkal könnyebb lesz…. elvileg. Persze így is kőkemény bossharcok és izzasztó ellenfelek várnak ránk, akikből ha talán egy picit kevés féle is létezik, gondoskodnak majd a “szórakoztatásunkról”.
Egy másik egyszerűsítés a Sarosban, hogy a világ maga biomokra, vagyis nagyobb részekre osztható és ha letudtunk egy bossot, akkor nem kell feltétlenül elölről kezdeni a nekifutásokat. Persze ez egy stratégiai és komoly döntés is egyben, hiszen ha kihagyjuk a korábbi részeket, akkor gyengébb szintűként kell boldogulnunk, vagyis picikét nehezebb lesz a dolgunk. Ugyanakkor van más könnyítés is (ami azért nem azonnal elérhető) és ezzel konkrét segítségeket eszközölhetünk, mint erősebb támadások, könnyebb ellenfelek. Mindennek azonban ára van, ha egy ilyen egyszerűsítást bekapcsolunk, akkor be kell állítanunk egy nehezítést is (például hogy valamilyen bónusz nem kapunk meg, vagy kevesebb játék béli valutát kereshetünk, stb.) – így valamilyen szinten balanszolásra kerül sor, megmarad a kihívás is, de mégis könnyebben boldogulhatunk az adott részen.
Fegyverarzenálunk is ismerős lesz a Returnalból és ugyanúgy találhatunk útközben fejlettebb verziókat belőlük. Ráadásul a játék talán kicsit bőkezűbben is adagolja ezeket, mint amott, így kevesebb része jut a szerencsének, itt nem annyira azon múlik a továbbjutásunk, hogy vajon találunk-e megfelelő csúzlit a procedurálisan generált szinteken. Idővel pedig eszköz- és képesség tárunk is bővül, vagyis a csáklyával, ugratókkal és az arany falak betörésével olyan szekciókba juthatunk el akár a kezdő pályákon is, amiket addig nem tudtunk elérni és természetesen sok érdekességet tartogatnak.
Az egyik legfontosabb alapmechanikát meg a végére hagytam, mégpedig hogy a Saros nemeziseinek lövedékei színkódoltak. A kékeket a saját pajzsunkkal felfoghatjuk és támadó erővé konvertálhatjuk, a sárgával hasonló a helyzet, de ennek velejárója a rontás, amely leredukálja az életerőnket, a pirosat viszont jobb végképp elkerülni. Mint látható tehát, a játék abszolút a taktikáról, stratégiázásról szól, alaposan át kell gondolunk, hogyan ugrunk neki egy-egy szakasznak, amit a sok korábbi tapasztalat fog táplálni. Nem haszontalan tehát, ha annyiszor meghalunk, mert rutint szerzünk. Maga a világ meg ugyan néha elágazik, de a végigjátszás azért tökéletesen lineáris, eltévedéstől tehát nem kell tartani (a kék zászlók amúgy is mutatják az utat, a fehérek opcionálisak).
Részemről nagyon jól szórakoztam a játékkal, még ha be is kell vallanom, hogy nem tartozom a legügyesebb kalandorok közé, inkább a lassabb, óvatos duhaj stratégiát vallom. Akármelyik kategóriába is tartozik valaki, a Saros így is, úgy is tartalmas szórakozást kínál, és alsó hangon egy 20 órára le tudja foglalni a játékost. Maga az élmény a Housemarque-hoz mérten is kiváló, talán mondanom sem kell, hogy garantált a 4K és 60 FPS párosa. Ezek mellett pedig az audióhatások és a zene is fenomenális, nem beszélve a Dual Sense kihasználásáról, amely a Returnal után ismét erősen épít az adaptív ravaszokra és a haptikus visszacsatolásra (szó szerint érezzük is a játékot).
A végére már csak egy kis aktualitást hadd említsek, ha már a megjelenéshez képest késve jelentkezünk a teszttel. A Sony friss bejelentése nyomán ugyanis kiderült, hogy ezentúl a PS5 játékok nem kerülnek majd konvertálásra a PC platformra, így gyakorlatilag hosszú idő elteltével ismét egy PS5 exkluzívval van dolgunk. Hogy ez az eladásokat (akár szoftver, akár hardver szinten) mennyire pörgeti fel, azt majd később meglátjuk, ugyanis az első számok elég gyenge startot mutatnak (mintegy 300.000 példányt). Persze a Returnal is lassabban futott fel, plusz reméljük a kételkedők részére is híre megy, hogy a Saros egy fokkal azért játékosbarátabb és teljesíthetőbb kihívás (ha netán valaki emiatt maradna távol). Bízzunk benne, hogy a végén minden jól alakul, mert ettől a stúdiótól még nagyon szeretnénk sokáig új cuccokat kapni. No de amíg mindez kiderül, irány mindenkinek Sektori-zni.
Értékelés: 8/10
Fejlesztő: Housemarque
Kiadó: Sony Interactive Entertainment
Platform: PS5
