Megjelent az első trailer a The Apprentice című, Donald Trumpról szóló életrajzi filmhez.
Az Ali Abbasi dán-iráni rendező által készített film Trump felemelkedésére, azon belül is a későbbi amerikai elnök életében és karrierjében is óriási szerepet játszó Roy Cohnra koncentrál. A film premierjét az amerikai választások előttre, október 11-re időzítették.
Bár Trump jogi csapata igyekezett megakadályozni a bemutatót, a premierje végül sikeresen lezajlott májusban, Cannes-ban. Ezután azonban hirtelen kihátrált a film mögül a fő támogató cég, a Kinematics, amely a Trump-szimpatizáns milliárdoshoz, Dan Snyderhez köthető – a férfi állítólag azért szállt be a projektbe, mert azt hitte hízelgő képet fest majd az elnök-jelöltről, ezzel szemben az Apprentice-ben a Trumpot alakító Sebastian Stan drogozik és viszonyt folytat, az egyik jelenetben pedig megerőszakolja első feleségét.
Abbasinak végül közösségi gyűjtés segítségével alig 12 óra alatt sikerült összekalapozni a film terjesztéséhez szükséges összeget.
Sebastian Stant a magyar nézők leginkább az Amerika kapitány-filmekből ismerhetik, a Roy Cohnt alakító Jeremy Strong pedig az Utódlás című televíziós sorozatból, vagy az Úriemberek című Guy Richie-filmből lehet ismerős.
Magyarországon várhatóan október 24-én mutatják be a filmet.
The post „Soha ne ismerd el a veszteséget!” – Itt a Donald Trump felemelkedését bemutató film első előzetese first appeared on 24.hu.