Letaglozó adatok érkeztek az elmúlt hónapokban a magyarországi születésszámról. Beszéltünk olyan demográfussal, aki a számokat látva először azt hitte, elrontották az összesítést a Központi Statisztikai Hivatalnál (KSH), és egy megye kimaradt. Gyorsan kiderült, hogy nem erről van szó, az adatok valósak, és ez a kormány szimbolikus ügyét, a nemzeti sorskérdésként kommunikált családpolitikát is érinti.

Mi olyan a sokkoló a 2024-es adatokban?

A legrosszabb adat a júniusi születésszám volt (6040),

ilyen kevés gyerek egy hónapra vetítve még nem született Magyarországon.

Az eddigi mélypont a 2022. februári 6094 születés volt. Fontos, hogy nem egyszeri, hirtelen beesésről van szó: 2023 júliusától kezdődően folyamatosan csökken a havi szülésszám, az akkori 7793-ról jutottunk el az év elején a 6650-hez, és most júniusban a 6040-hez.

Igaz, a zuhanás mértéke, hirtelensége volt ennél drámaibb is: amikor a 2021. szeptemberi 8635-ről mindössze öt hónap alatt esett le a születésszám 6094-re. Ez alig fél év alatt közel 30 százalékos visszaesés, ám innen volt visszapattanás: újabb fél év múlva, 2022 júliusában 8327 volt a születésszám.

Éppen ezek a hullámok mutatják, hogy a zuhanás sokszor csak átmeneti. De miben más ez a mostani helyzet, más-e egyáltalán mint a korábbiak, tényleg sokkolóak a friss adatsorok? – erről kérdeztük Tóth G. Csaba demográfus-közgazdászt, a HUN-REN KRTK Közgazdaságtudományi Intézet munkatársát.

A nagyon rossz adatokat önmagukban nem érzem tragédiának, ahogy a nagyon jókat sem érezném mennyországnak. A mostani alacsony termékenységi számokból önmagában még nem érdemes komoly következtetéseket levonni, több jel is arra utal, hogy ez akár átmeneti is lehet. Tény viszont, hogy ha a 45 éves nőket nézzük, akkor az egymást követő generációkban az átlagos gyerekszám hosszú idő óta folyamatosan csökken.

Négy különböző okot jelöl meg Tóth G., melyek szerinte a rossz idei adatok mögött húzódnak.

Egyre kevesebb a szülőképes korú nők száma: 1990-től húsz százalékkal csökkent a számuk, a gyerekvállalás ideje kitolódott a rendszerváltás előtthöz képest.
Ehhez jött hozzá, hogy a termékenységi arányszám is nagyon bezuhant, most 1,36-on áll. Ezzel nem zárható ki, hogy 80 ezer alá csökken az évi gyerekszám.
A harmadik ok: a 2019-ben bevezetett kormányzati intézkedések, amelyek a gyerekszám növelését ösztönözték, feltehetően előrehoztak egy jelentős számú szülést. Ennek utólagos következménye is lehet a mostani bezuhanás.
A negyedik ok pedig az lehet, hogy Magyarországon – és ez a világ számos országára igaz – már korábban is megmutatkozott, hogy gazdasági válságok esetén csökken a termékenység. Az elmúlt évben recesszió volt, magas infláció, emellett rengeteg bizonytalanság, nemcsak gazdasági természetű.

Más országokban is nagy a visszaesés?

Az alábbi ábrán a termékenységi arányszámok láthatók: ez a szám azt jelenti, hogy egy nő élete folyamán hány gyermeknek adna életet az adott év kor szerinti születési gyakorisága mellett. Ha így tekintjük a számsorokat, azt látjuk, hogy a jelenlegi 1,36-os szám közel sem történelmi mélypont, rosszabb adatok is voltak már Magyarországon. (Igaz, a 2000-es évek közepén ilyen termékenységi arányszám mellett született közel 100 ezer gyermek Magyarországon, csakhogy akkor sokkal több szülőkorban lévő nő volt.)

Az 1,36-os adat még meghaladja a 2011-es mélypontot, és közelíti azt a 2006-os számot, amikor közel 100 ezer gyermek született Magyarországon (tavaly viszont már csak 85 225 volt ez a szám).

Tágabb kontextusban erről azt mondja Tóth G. Csaba: „A magyar illeszkedik a régiós trendekbe. A 2019-es támogatások előrehoztak szüléseket, illetve rosszabb a gazdasági helyzet Magyarországon, mint az unió más államaiban, ez okozza, hogy rövidtávon a régiós társakhoz képest lemaradtunk. Ugyanakkor ha a termékenységi arányszám 1,3 alá kerül, akkor a sereghajtók közé kerülünk Európában. Amíg ez az adat 1,4 és 1,6 közt mozog, az belesimul a régiós átlagba. Sőt, még az 1,36-tal sem vagyunk a legrosszabbak. Benne vagyunk a régiós és az európai átlagban, a franciák és az írek kicsit jobban állnak, a dél-európaiak kicsit rosszabbul, de arra nem nagyon van példa, hogy hosszútávon a termékenység emelkedne. Valójában az a nagy kérdés, hogy a csökkenést hogy lehetne megállítani.

És úgy tűnik, erre sajnos nincs csodaszer.

Szajki Bálint / 24.hu Tóth G. Csaba

Volt egy fellángolás a 2010-es évek második felében, amikor a skandináv országok adatai nagyon megugrottak, akkoriban sok kutatás született arról, hogy a férfiak bevonása a házimunkába meg a gyereknevelésbe, az egyenlőség erősítése minden területen, meg tudja oldani ezt a dolgot. Csakhogy aztán a skandináv számok is visszaestek.”

A közeljövő kilátásairól nehéz konkrétumokat mondani, hiszen a demográfus nem jós. Tóth G. is óvatos. „Jöhet felpattanás, de lehet, hogy tovább csökkennek az adatok.” Viszont akárcsak Kapitány Balázs, úgy Tóth G. sem tartja reálisnak Orbán Viktor 2030-ra datált 2,1-es termékenységi vízióját.

A születésszám még tud lejjebb menni, hiszen ha nem változik a termékenységi arányszám, és egyre kevesebb a reprodukciós korban lévő nő, úgy a születések száma csökkenni fog.

A rossz számok az Orbán-kormánynak szóló kritikák is?

Következik-e mindebből, hogy a kormány családpolitikája durva kritikát kapott a valóságtól, amely bebizonyítja, hogy a főleg pénzügyi támogatásra alapozott támogatási rendszer nem hatékony? A válasz előtt idézzük fel, hogy a családi adókedvezményeken túl

jött a 2010-es évek végén a gyereket nevelők lakásfelújítási támogatása,
a Babaváró hitel,
a lakásvásárlást támogató CSOK,
illetve a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása.

Az utóbbi négy esetében Kapitány Balázs nemrég azt számolta ki, hogy az ezekre fordított támogatás és a kedvezményes hitelek összege meghaladta a 4500 milliárd forintot. Ráadásul ez az összeg inkább azokat a magasabb jövedelemmel rendelkező, legalább középosztálybeli családokat támogatta, melyek viszonylag jó helyzetben voltak, azaz a kormány családpolitikája inkább növelte a társadalmi különbségeket, mintsem csökkentette. Kapitány vizsgálataiból például az derült ki, hogy a nagycsaládosoknak szóló autóvásárlási támogatást igénybe vevők 95 százalékának már volt kocsija, magyarán főleg nem az autóhoz jutást, hanem az autó lecserélését vagy egy második gépjármű vásárlását tette lehetővé az állami pénz.

Korábbi tanulmányukban Bördős Katalin és Szabó-Morvai Ágnes szintén visszafogottan minősítik a kormányzati családpolitika sikerét, szerintük ugyanis „a családtámogatási rendszer összességében vett hatása alacsony (…) Az egyetlen szignifikáns hatás (…) a harmadik születés valószínűségének növekedése. A hazai beavatkozások hasonló eredményességet mutatnak, mint a többi országban folytatott hasonló szakpolitikák: enyhén pozitív, szignifikáns hatással vannak a termékenységre.”

Tóth G. máshova helyezi a kritikájának első felét. Szerinte miközben a kormány felismerése jó, és helyes elgondolás, hogy az állam segítsen abban, hogy a születésszám minél magasabb legyen, az már probléma, hogy nem egyértelmű, mi a cél.

Amikor ugyanis családpolitikáról beszélünk, akkor élesen el kellene választani, hogy a családok anyagi helyzetén vagy a termékenységen akarunk javítani. Ez viszont Magyarországon nincs tisztázva, ez probléma.

Az szerinte „más kérdés, hogy kiket, milyen családokat célzok meg pénzügyi támogatással, vagy hogy hol, milyen rétegekben szeretnék több születést. Magyarországon a gyerekvállalást növelő intézkedések jellemzően a tehetősebbeket célozzák.” Hozzáteszi: „Komoly probléma, hogy ma nem születik meg annyi gyerek, amennyit a nők és a férfiak szeretnének. Ma Magyarországon ez a szám valahol 2–2,5 körül van, azaz ennyi gyereket szeretnének a fiatalok. Az államnak ezt kellene segítenie elérni, mert most ennél jelentősebben kevesebb gyerek születik meg”.

Meglepőnek hangzik, de a demográfus állítja:

a pénzügyi ösztönzők terén fontos hangsúlyozni, hogy ez a kormány sok pénzt tesz ugyan a csomagba, de egyes véleményekkel szemben nem kiugróan sokat – legalábbis európai szinten nem. Az elmúlt időszakban egyre több ország kezdett gyermekvállalást ösztöntő programokat, és a magyar családtámogatás önmagában nagy, de sok másik országban is jelentős összeget költenek erre. Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy ezeknek a pénzügyi ösztönzőknek korlátozott a szerepük, és jórészt csak az időzítést befolyásolják, így Magyarországon előrébb hoztak szüléseket.

Tavaly ráadásul rekordszámú, 35 ezer kivándorlás történt, ennyien hagyták el Magyarországot. Arról nincs adat, hogy ennek a városnyi embernek mennyi az átlagéletkora, de feltételezhető, hogy többségük akár szülő is lehetne, és így nem biztos, hogy itthon kezdik el a családalapítást.

Csakhogy a kivándorlási adatokról nehéz bármi biztosat mondania a demográfusnak. Tóth G. szerint „sok kivándorlóról nem tudjuk, tényleg kivándorolt-e, sokan ugyanis visszajönnek közülük. Azt el lehet mondani, hogy a mostani születésszámokat nem az elvándorlás mozgatta, nem ezek miatt lett alacsony.”

Amit megtehetne a kormány, de egyelőre nem tesz meg

Több területen azonban bőven akad még tennivaló a kormányzat számára. Tóth G. felsorolásba kezd:

„A leginkább problémás terület a nők munkaerőpiaci helyzete. Rugalmas munkaidő, több home office, a kismamák munkapiaci védelme: ezekben mind lehet fejlődni. Sőt, az apák bevonása a házimunkába, a gyereknevelésbe is ilyen terület, ha máshol nem, legalább kommunikációs szinten, a szemléletformálás során.”
„Említhetném még az asszisztált reprodukciót, a mesterséges megtermékenyítést. Vannak országok, amelyek ebben sokkal jobban állnak, mint Magyarország, és ott jobban hozzá is járul a születésszámokhoz ez a szegmens.”
„Nem lehet eleget hangsúlyozni a színvonalas intézményrendszer szükségét. És nemcsak a bölcsődére kell gondolni, hanem arra, hogyha saját pénzből kell mindent fizetni, az mekkora teher a családnak.”
„És ki kell emelni a kiszámíthatóságot. Ez is probléma Magyarországon, ugyanis gyorsan változnak az intézkedések, gondoljunk a CSOK-ra. Így sokkal nehezebb hosszútávra tervezni, ami a családpolitika hatékonyságát nagyban rontja.

Fontos lenne, ha a juttatásotokat indexálnák, azaz inflációkövetővé tennék. Minden olyan támogatás, ami nincs nominálva, évről évre veszít az értékéből, ez is a kiszámíthatóság ellen hat.

A globális nagykép: a visszaesés miért probléma?

Ahogy említettük, Tóth G. Csaba a rossz mutatók ellenére sem pesszimista. Szerinte érdemes a népesedési kérdést máshonnan megközelíteni, nem csak a mennyiségi szempontból. „Ha kicsit távolabbról nézzük, akkor az a helyzet, hogy volt egy óriási népességrobbanás. Évezredekig néhány millióan éltek a Földön, aztán jött a demográfiai átmenet, ami előtt magas volt a születésszám, viszont sokkal nagyobb arányban haltak meg fiatalon az emberek. Aztán elkezdett javulni a gyerekhalandóság, a gyerekek nagyobb arányba élték túl a csecsemő, illetve gyerekkort, és ezt lassan követte a termékenység csökkenése is. És amíg a halandóság már csökkent, de a termékenység még nem, történt egy hatalmas népességrobbanás. Jórészt ez az oka annak, hogy ma több mint 8 milliárdan élünk a Földön.

Miért tartjuk irreálisnak, ha utána van egy korrekció? Érinti ez az országokat, az intézményrendszert, a gazdaságot nyilván, de tragédiaként nem állítanám be.

A demográfus végül hangsúlyozza: „Ha hosszútávon csökken a népesség, az nem szerencsés dolog, de ennek az üteme számít. Ha 6 milliónál megáll Magyarország lakossága, attól még lehetünk egy boldog ország. A népességcsökkenés még a klímának is jót tesz, és még mindig nem leszünk kevesebben, mint 150 évvel ezelőtt voltunk. Tompítanám a mennyiségi elvárást a minőségivel szemben.”

The post Sokkoló születésszám: Orbánék családpolitikája is hozzájárulhatott a mélybe zuhanó adathoz first appeared on 24.hu.