Szarkofágot találtak Szent Miklós sírjánál

Szarkofágra bukkantak a törökországi Antalya tartományban található Szent Miklós-templomnál, Szent Miklós eredeti temetkezési helyének közelében – számol be a Heritage Daily. Szent Miklós görög származású ókeresztény püspök volt a kis-ázsiai Müra városában, alakja mára összefonódott a Mikulással.

Évszázadokkal halála után II. Theodosius bizánci császár elrendelte a róla elnevezett templom felépítését azon a helyen, ahol püspökként szolgált. Holttestét exhumálták és a szentélyben temették el, de a 11. században a maradványait állítólag áthelyezték a dél-itáliai Bariban található Basilica di San Nicola bazilikába.

Az első keresztes hadjárat idején velencei tengerészek egyes ereklyéit Velencébe, a San Nicolò al Lido kolostor bazilikájába vitték. 1953-ban a Bariból és Velencéből származó csonttöredékek vizsgálata megállapította, hogy azok ugyanattól az egyéntől származna, de nem sikerült őket egyértelműen Szent Miklóshoz kötni.

Törökországban két éven át tartott a Szent Miklós-templom vizsgálata, a kétszintes melléképületében pedig nemrégiben egy nagyjából 2 méter hosszú mészkőszarkofágot tártak fel. Ebru Fatma Findik, a Hatay Mustafa Kemal Egyetem munkatársa és kollégái abban bíznak, hogy feliratokat is találhatnak majd. A sírkamrának egyelőre csak egy részét tárták fel, ezért további felfedezésekre számítanak.

The post Szarkofágot találtak Szent Miklós sírjánál first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed