Szarvas Andi, a 2018-as Miss World Hungary győztese volt Palik Lászlóék legutóbbi vendége. A korábban a Love Islandben, A Konyhafőnök VIP-ben és a Farm VIP-ben szereplő celeb 26 évesen éppen első gyerekét várja párjával, akivel ősszel házasodtak össze.
Az interjúban elmondta, mindig is fiatal anyuka szeretett volna lenni, de egyébként nem gondolja, hogy létezik megfelelő időpont a gyerekvállalásra. Mint mondta, ő a saját környezetében úgy vette észre, a nők inkább a karrierépítést választják családalapítás helyett.
Természetesen, aki főiskolára megy és 24-25 évesen végez, az 26 évesen nem fog szülni, mert akkor áll munkába, akkor kezd pénzt keresni. Nyilván az én életem más, mert én húszévesen felkerültem Budapestre, sikerek értek, és próbáltam a saját brandemet úgy építeni és magamat felhúzni, hogy ha bármi adódik, akkor talpon tudjak maradni egyedül is. Tehát én nem várom el, hogy eltartson a párom, bármit is gondolnak az emberek.
Arra a kérdésre, hogy az ő esetében ez felmerül-e az emberekben, az egykori szépségkirálynő úgy felelt, „abszolút”.
A szépségipar világában a szépségkirálynők, meg aki néz ki valahogy, szerintem mindenki egy kalap alá van véve. Azt hiszik, hogy egy pénzes pasi majd eltart, és azt mondják, »Neked könnyű!«, ezt imádom. Nem, egyáltalán nem volt könnyű
– fogalmazott Szarvas Andi, aki az interjú későbbi részében arról is beszélt, milyen volt „jó csajként” felnőni.
Könnyebben barátkoztam fiúkkal, mint lányokkal, mert mindig volt valami irigység. Ha volt egy bandánk, akkor általában mindenki belém volt szerelmes. És akkor azt mondták, de jó neked, Andi! Egyébként én nagyszájú vagyok, de szeretek a háttérben maradni, nem szeretek feltűnősködni, nem szeretem, ha én vagyok a legszebb valahol. Ettől függetlenül észre szokták venni, de én nem szeretem. Ma sincs sok barátom, egyébként, szóval a szépség azért tud hátrány lenni. Munkában is, szerintem, barátságban is
– fejtette ki a műsorban.
A beszélgetés végén a 2018-as Magyarország Szépe megemlítette, hogy sok negatív kommentet kap a közösségi oldalakon. Ezzel kapcsolatban ezt mondta:
Lehet rólam bármit mondani – hogy nem vagyok szép, hogy kurva vagyok, hogy pénzéhes vagyok –, de egy biztos: hogy mindent a magam erejéből értem el, és bele tudok nézni a tükörbe. Soha, semmi olyat nem csináltam, ami miatt ne tudnék belenézni, vagy ha felnő a gyerekem, olyat hallana vissza a médiából.
The post Szarvas Andi: Lehet rólam azt mondani, hogy kurva vagy pénzéhes vagyok, de az biztos, hogy mindent a magam erejéből értem el first appeared on 24.hu.