Az InSight Mars nevű szonda fő feladata a Mars belső felépítésének vizsgálata volt, azonban a szeizmográfja (SEIS nevű műszere) sok más dolog nyomára is rábukkant. Az egyik ilyen a Mars felszínét érő becsapódások szeizmikus jele. A becsapódások ugyanis rezgéseket keltenek, amelyek pont úgy terjednek a kéregben, ahogyan a „hagyományos” földrengések is, ám jellegzetes formában jelennek meg a műszerek méréseiben.
A Zürichi Műszaki Egyetem (ETH Zürich) szakemberei kezelték az InSight szeizmométerét és elemezték annak adatait. A szonda több mint 1300 szeizmikus jelet rögzített mintegy 4 éves működése során. Ezek között már korábban is azonosítottak becsapódási jeleket, most azonban egy általános elemzést végeztek és keresték meg ezek nyomait.
Az elemzésből azután olyan számításokat is végezhettek, amelyek következtetni engedtek a Mars felszínébe csapódó meteoritok számára, gyakoriságára. Hat eseményről bizonyosan lehetett tudni, hogy meteoritok okozta szeizmikus jel, mivel ezekhez a légkörön átsuhanó égi kavicsok hangját is társítani tudták – a hangokat szintén rögzítette a szonda.
E becsapódások a szonda viszonylagos közelségében voltak. A szeizmikus jeleik egy olyan jelcsoport részei voltak, amelyekből igazán szép számmal rögzített a szonda. A csoport a nagyon magas frekvenciájú (VHF) rengések nevet viseli, és jóval gyorsabban lezajló rezgésekből áll, mint például a tektonikus eredetű rengések.
Míg egy normál, tektonikai marsrengés rezgései több másodpercig tartanak, addig egy becsapódás ilyen VHF rezgései csak 0,2 másodpercig, vagy még addig sem. Ez annak köszönhető, hogy a meteorit maga igencsak gyorsan csapódik a Mars felszínébe.
A számos becsapódás között volt egy igen nagy, amelynek nyomán sikerült is megtalálni magát a friss krátert a Mars körül keringő MRO szonda fotóin. Ez a rengés alapján végzett számítások szerint kb. 150 méteres lehetett, a talált kráter mérete több mint 100 méter. Az apróbb, labda méretű meteoritok becsapódásai csak kb. 8 méteres krátereket hagynak.
A szeizmikus jelek elemzéséből a szakemberek a már ismert hat becsapódáson túl további 80-at azonosítottak e jellemzők alapján. Ezek természetesen csupán a szonda környezetében landolt meteoritok, a kisebb becsapódások jelei nem terjednek olyan messzire, mint egy hatalmasé.
A Mars légköre sokkal ritkább a mienknél, ennek okán sokkal több meteoroid jut át rajta és éri el a felszínt. Míg egy kisebb darab a földi, sűrű légkörben elég vagy egészen apró darabokra szakad szét, addig a Mars ritka légköre ezeknek a meteoroidoknak megadja a „leszállási engedélyt”.
A mérések azt is jelzik, hogy az eddigi, keringő egységek megfigyelései alapján végzett számításokban igencsak alulbecsülték a Mars felszínét érő becsapódásokat. A friss eredmények szerint a kb. 8 méteres kráterek nagyjából naponta keletkeznek a Marson, a nagyobb, kb. 30 méteresek pedig havonta.
E számokat már csak azért is érdemes ismerni, mert akár a robotokkal végzett, akár majd a későbbi emberes küldetésekben problémákat okozhatnak a becsapódások, és az általuk felvert por, anyag. Egy 8 méteres kráter körül ennek a hatását 800 méteres körben lehet érezni, a 30 méteres esetében 3 kilométeres körzetben.
A kutatók a továbbiakban szeretnének olyan, gépi tanulásos módszert kidolgozni, ami segíti majd a Mars felszínéről készült felvételeken a szeizmográffal észlelt becsapódásokból létrejött kráterek azonosítását.
The post Szinte naponta hull egy labda méretű meteorit a Marsra first appeared on National Geographic.
