A háztartásokban egyre jobban felhalmozódó elektronikai hulladékot, vagyis az elektromos és elektronikus berendezéseket nem szabad települési hulladékként kezelni. Ezek közé tartozik minden olyan berendezés, mely legfeljebb 1000 volt váltakozó feszültségű, valamint legfeljebb 1500 volt egyenfeszültségű árammal működik, és amelynek rendeltetésszerű működése elektromágneses mezőtől vagy elektromos áramtól függ – írja a vonatkozó jogszabály.
E-hulladéknak számítanak többek közt a kisgépek, a hajszárító, a porszívó, a flex, a számítógép, még a nyomtató is, patron nélkül. A nagyméretű háztartási gépek, például a mosógép, hűtő, fagyasztó is leadható. Ezek a készülékek veszélyes hulladéknak számítanak, mivel ólmot, higanyt, dioxint, kadmiumot, baktériumvegyületeket tartalmazhatnak, ezért tilos őket kommunális hulladékként, azzal együtt kezelni.
Ezeket a gépeket pedig a MÉH-telepeken adhatjuk le, melyekből minden nagyobb településen akad jó néhány. A leadáshoz személyi igazolvány, lakcím- és adókártya bemutatása szükséges, a szolgáltatóval szerződött bármelyik hulladékudvar hozzáférhető minden Magyarországon lakcímmel rendelkező magánszemély számára, így már nem kötelező a lakcímhez legközelebbi telepet felkeresni.
A Boon utána járt az áraknak is, és kiderült, hogy 2024. november 1-jétől például az LCD, síkképernyős berendezésekért 50, a kisméretű elektronikai háztartási eszközökért (hajszárító, flex stb.) 81, a nagyméretű elektronikai háztartási gépekért (hűtő, villanybojler) 61-70, IT – számítástechnikai eszközökért 150 forintot fizetnek kilogrammonként.
Ha van egy régi monitorunk, ami 5-6 kilót is nyomhat, egy nehezebb elromlott kávéfőzőnk és hűtőnk, akkor 5-6 ezer forintot is kaphatunk ezekért.
Az országban 2023. július 1-jével új hulladékgazdálkodási rendszer lépett életbe, melynek keretében a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. végzi a települési hulladék kezelését. A teljes árlistát ezen a linken találja!
Arról pedig, hogy melyik településeken termelik a legtöbb szemetet az országban, ide kattintva talál cikket, a gumiabroncsok ingyenes leadási lehetőségeiről pedig ITT!
The post Több ezer forintot kereshetünk az elromlott elektromos gépeinkkel first appeared on Sokszínű vidék.