Tömegesen jelentek meg, próbaszúrást végeznek az embereken a mediterrán poloskák

Apró rovarok támadása okoz egyre több kellemetlenséget a szabadban, főleg a platánfák közelében, írja a zaol.hu.

A platánpoloskának kellemetlen a csípése, és nem egy, nem kettő támad általában egyszerre. A rovar a klímaváltozás hatására került a mediterrán vidékekről hazánkba, és most azért jelent meg tömegesen, mert a forró nyár kedvez a szaporodásának, mondta a lap megkeresésére Székely Róbert, a zalaegerszegi polgármesteri hivatal földművelési és erdőgazdálkodási szakreferense.

Zalaegerszegen is sok platánfán megjelent a rovar, amely szívogatja a fák levelét. Nagy kárt nem okoz a növényekben. A védekezés ellene nehéz. A városban mi a tavaszi lemosó permetezéssel szoktuk gyéríteni az állományát. Ez a kártevő a platán kérge alatt telel át, és ilyen szélsőséges meleg időben egy évben akár 3 nemzedéke is kifejlődik. Most azért is találkozhatunk a szokásosnál több csipkepoloskával, mert a platánok a meleg elleni védekezésképpen ledobták a kérgüket, így nagyobb tömegben előkerültek a rovarok

– mondta Székely Róbert.

A cikkben kitértek arra is, a lemosó permetezésen kívül a platánfákat nem permetezik Zalaegerszegen, nem szeretnének erős kémiai szereket használni. A fák lombozatát ugyan károsítja a platánpoloska, de az életét nem veszélyeztetni, hangsúlyozta a szakreferens.

A platánpoloska egyébként próbaszúrást végez az emberen is, hogy van-e valami ennivaló. Csípése irritációt okozhat, de az egészségre komoly veszélyt nem jelent. Ami egy fokkal szimpatikusabbá teszi a márványos poloskánál, hogy nem megy be a házakba, hacsak a szél be nem fújja például a pár milliméteres élőlényt, így otthon nem, csak a szabadban okozhat problémát.

Kapcsolódó
A lengyel „kert szíve” az Európai Év Fája 2024-ben
A Wroclawi Egyetem botanikus kertjében áll a monumentális bükkfa.

The post Tömegesen jelentek meg, próbaszúrást végeznek az embereken a mediterrán poloskák first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed