Új, ambiciózusabb klímatörvényt ígér a minisztérium, ekkorra lehet kész

A tárca szerint az új minisztériumi struktúra lehetőséget ad egy ambiciózusabb klímapolitika kialakítására.

Mi történt? Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium közlése szerint már készül az új magyar klímatörvény, és a tervek szerint november végére kerülhet az Országgyűlés elé, írja a Telex. Erre azért van szükség, mert az Alkotmánybíróság korábban megsemmisítette a korábbi klímatörvény egy részét, és előírta, hogy a parlamentnek új, megfelelő jogszabályt kell alkotnia.

Több ebből

A vecsési vállalkozó elmondta, miért támogatta közel százmillió forinttal a Tisza kampányát
Szólj, amikor leszállnak. Addig félreteszem a nagyon jó tequilát – hibák sorozata vezetett a legendás befektető halálához

A minisztérium szerint a korábbi kormány nem teljesítette érdemben ezt a feladatot. Bár készült egy tervezet, az nem felelt meg az alkotmánybírósági elvárásoknak, és nem is került napirendre. A tárca hangsúlyozta, hogy a mostani kormánynak lényegében a nulláról kell újraterveznie a szabályozást, ezért a munka időigényes, és a hivatalba lépés óta eltelt idő még kevés egy ilyen összetett törvény elkészítéséhez.

A tárca szerint az új minisztériumi struktúra lehetőséget ad egy ambiciózusabb klímapolitika kialakítására.

Kontextus. Közben civil szervezetek is dolgoznak egy saját törvénytervezeten. Több mint 180 szakmai és társadalmi szereplő bevonásával készült egy koncepció, amelyet júliusban mutatnak be és a kormánynak is átadnak. A civilek azt szeretnék, ha az új klímatörvényt még az idei ENSZ klímacsúcs előtt elfogadná a parlament.

The post Új, ambiciózusabb klímatörvényt ígér a minisztérium, ekkorra lehet kész appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0