Újabb medveészlelés Magyarországon, két hét alatt ez már a hatodik

Bejelentés érkezett csütörtökön Nagytálya polgármesteréhez, miszerint a település közvetlen külterületén medve jelenlétére utaló jeleket (vélhetően ürüléket, illetve hanghatást) észleltek.

Orosz József a Facebookon közzétett bejegyzésében hangsúlyozta, a szakértők egyelőre nem erősítették meg a medve jelenlétét, jelenleg egy lehetséges, de még nem bizonyított esetről lehet csak beszélni.

Vaklárma is lehet, de mivel emberi életekről van szó, nem kockáztathatunk: a legmagasabb szintű alapossággal járunk el. A bejelentő értesítette a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságát (BNPI) én pedig a helyi vadásztársaságot, valamint a körzetí megbízottat. A szakemberek megkezdték a bejelentés kivizsgálását és a helyszín ellenőrzését

– közölte.

Hozzátette, a vizsgálat lezárultáig a legfontosabb a fokozott elővigyázatosság.

A medveészlelés sorban már a hatodik ebben a hónapban:

Kapcsolódó
Medvét láttak Csepelen, de nem is akármilyet
A szemtanú hirtelen fel sem fogta, mit látott.

The post Újabb medveészlelés Magyarországon, két hét alatt ez már a hatodik first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0