Szerda délután három után nem sokkal a forint euróval szembeni árfolyama benézett a 400-as szint felé, írja a Portfólió.
A gazdasági lap szerint az elmúlt napok forintleértékelődése mögött alapvetően a dollár erősödésének folyamata áll, de magyarspecifikus okai is lehetnek a gyengülésnek, ugyanis a magyar fizetőeszköz a lengyel zloty ellenében is történelmi mélypontja körül ingadozik már napok óta.
A forinton nem segít a közel-keleti helyzet sem. Kedden Izrael szárazföldi katonai műveleteket indított a Hezbollah ellen Libanon területén, amire válaszul Irán rakétatámadást indított Izrael ellen. Így újból felvillant a széles körű regionális konfliktus lehetősége, ami a Portfólió szerint a legrosszabbul a kockázatosabb eszközöket érinti, mint amilyen a forint is, hiszen ilyenkor a befektetők a biztonságos alternatívákat keresik, mint a fejlett országok államkötvényei, vagy az arany.
Ráadásul a konfliktus eszkalációja miatt várható olajár-emelkedés egy újabb inflációs sokkot is elhozhat. Ilyen helyzetben a globális jegybankok és az MNB kamatcsökkentési ciklusa is gellert kaphat.
A nemzetközi helyzet mellett a gazdasági lap szerint
The post Újra 400 forint fölött az euró first appeared on 24.hu.