Ukrajnában betiltották az orosz ortodox egyházat

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta a Moszkva által kánoniként elismert Ukrán Ortodox Egyház (UPC) betiltását lehetővé tevő törvényt, amelyet kedden fogadott el az ország parlamentje. Az elnöki döntést az ukrán parlament honlapján tették közzé szombaton.

A dokumentum 30 nappal a közzétételt követően lép hatályba.

Az ukránok többsége ortodox keresztény, de az ortodox közösség két külön egyházra esett szét: az egyik Moszkva fennhatóságát ismeri el, a másik pedig független, amelynek Konstantinápoly 2019-ben megadta az úgynevezett autokefál státust.

Az ukrán vezetők bujtogatással vádolták meg a Moszkva fennhatóságát elismerő UPC-t, arra hivatkozva, hogy az ukrajnai háború kitörése után oroszbarát propagandát és hazugságokat terjesztett.

A törvénytervezetet első olvasatban még 2023 októberében fogadta el az ukrán törvényhozás. A dokumentumot azonban csaknem egy évig nem nyújtották be második olvasatra. A héten kedden a törvénytervezetet 265 képviselő támogatta, 29-en szavaztak ellene.

A kedden megszavazott törvénytervezet kitiltja ukrán területről az orosz ortodox egyházat, egy kormánybizottság pedig listát állít össze ennek „leányszervezeteiről”, amelyeknek a működését nem engedélyezik tovább

(MTI)

The post Ukrajnában betiltották az orosz ortodox egyházat first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed