A kormány megbízásából mandátumot kapott az önkormányzati rendszer „finomítására” Navracsics Tibor – adta hírül a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Facebookján. Navracsics már ősszel egyeztetni hívta az önkormányzati szövetségeket „azokról a problémákról, amelyek kezeléséhez az önkormányzati törvényen változtatni kell”. Most közölte azt is, hogy a rendszert középtávon reformálnák meg, de ennek részleteit egyelőre nem ismertette. Az előkészületek jelenleg is zajlanak, az érintettekkel január elsejétől kezdődnek az egyeztetések, mondta a miniszter.
Navracsics kiemelte, hogy ahogy azt versenyképes járások program és a sokat vitatott önazonossági törvény kapcsán tették, most is konzultálnak az érintettekkel: először az önkormányzati szövetségekkel, majd a polgármesterekkel, valamint az önkormányzati és vármegyei képviselőkkel veszik sorra a tervezett reformokat.
A célunk az, hogy valamikor a választások után egy olyan átfogó, önkormányzati rendszert érintő módosító javaslatcsomagot tudjuk letenni az asztalra, amely mind az önkormányzati szereplőknek, mind a kormányzati szereplőknek, mind mindenkinek elnyeri a tetszését
– ígérte Navracsics.
Hogy pontosan mi indokolja az önkormányzati törvény módosítását, arról nem beszélt Navracsics.
The post Választási győzelme esetén átalakítja az önkormányzati rendszert a Fidesz first appeared on 24.hu.