Van-e a Földön technikai civilizáció?

2024. februárban nem épp tökéletesen, de sikerrel landolt a Holdon az Intuitive Machines magáncég Odysseus nevű űreszköze, amelynek fedélzetén számos tudományos műszer kapott helyet. A NASA-val együttműködésben végrehajtott holdutazás egyik feladata volt az, hogy speciális rádiócsillagászati megfigyeléseket  végezzen a Hold felszínéről. Ehhez a ROLSES nevű műszerrel a Coloradói Egyetem (Boulder) is hozzájárult, a műszer antennákból és egy úgynevezett rádió spektrométerből áll.

A berendezés által eddig észleltekről nemrégiben számoltak be egy konferencián az irányítók. Ennek egy érdekes pontja az, hogy a Földet olyan szempontok szerint vizsgálták meg, mintha egy exobolygó volna. A landolás során a ROLSES négy antennájának egyik kiugrott a foglalatából, ám úgy tűnik, ez a szerencsétlen véletlen végül szerencsés véletlenné alakult.

A nem teljesen sikerült leszállás miatt a kísérletet újra kellett tervezni. Pirossal karikázva a használt antenna.
Forrás: Intuitive Machines

Az irányítók e véletlent úgy használták ki, hogy a Földet figyelték meg, a bolygónk felől érkező rádiójeleket rögzítették mintegy másfél órán keresztül. Az összes olyan emberi technológia, ami valamiféle rádióhullámot használ, beleértve a mobiltelefonokat, adótornyokat és sok mást, folyamatosan küldi a rádióhullámokat a világűrbe is.

A neves amerikai csillagász-ismeretterjesztő, Carl Sagan a Galileo nevű Jupiter-szondára tervezett meg egy efféle megfigyelést még évtizedekkel ezelőtt. Ezek a mérések már akkor igazolták, hogy bolygónkat technikai civilizáció lakja.

A ROLSES műszerével most elvégzett megfigyelés azonban még pontosabb volt, és még egyértelműbben adott választ. A hasonló mérések arra lesznek alkalmasak, hogy majd a távoli exobolygók esetében tárják fel, vajon ott van-e technikai civilizáció.

Mivel a ROLSES tervezett kísérleteit nem lehetett mind végrehajtani a nem tökéletes landolás (oldalára dőlt az űreszköz) miatt, lesz majd egy ismétlés, amelyre 2026-ban kerülhet sor a tervek szerint. Akkoriban egy másik rádiós kísérletet is terveznek, amelyhez a Hold túlsó oldalán leszálló űreszköz ad majd lehetőséget.

A túloldal a földi rádióadásoktól árnyékban van (emiatt is került már szóba ott egy óriási rádióteleszkóp terve), így egészen más típusú mérésekre lenne képes. A cél az lesz, hogy megpróbálják elcsípni azokat a rádióhullámokat, amik még az Univerzum sötét korszakából erednek.

A Földről kiinduló, fénysebességgel terjedő rádióhullámok mostanra már jó 100 fényévre járnak bolygónktól. Azt ugyan nehéz elképzelni, hogy a sokféle rádióhullám egyvelegéből ki lehetne hámozni, mi is zajlott a Földön, de arra teljesen megbízható bizonyítékot nyújtunk egy távoli megfigyelőnek, hogy technikai civilizáció él a Földön.

Landy-Gyebnár Mónika

The post Van-e a Földön technikai civilizáció? first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed