Vida Kamilla a 2025-ös 30 sikeres magyar 30 alatt listánkon szerepelt, de ekkor már évek óta vezette a Partizánon az egyik legnézettebb hazai politikai műsort, a Vétót. Idén jelent meg a Konstruktív bizalmatlansági indítvány utáni második verseskötete, a Demográfiai csúcs. Ma már inkább költőnek tartja magát, mint szerkesztő-műsorvezetőnek, de a NER bukása és Ruff Bálint miniszteri kinevezése után is a politikai újságírásban képzeli el a jövőjét: következő nagy feladatát az új rendszer megalakulásának dokumentálásában látja. Interjú.
A 30/30-as listánk 2025-ös évfolyamában itt írtunk Kamilláról.
Forbes.hu: Ma két dolog történt. Eljegyeztek, és kurta lejáratóvideót készített rólam a kormánypropaganda – ezt írod új köteted, a Demográfiai csúcs egyik versében, a Naplójegyzetben. Valódi bejegyzés?
Vida Kamilla: Nem valódi, a vers csupán a naplóformát igyekszik reprodukálni. Nem is én vagyok a lírai én. Az persze igaz, hogy saját, valós tapasztalataimból gyúrtam a beszélőt, és a versek szerzőjét az idő tájt Deák Dániel bevágta egy megafonos videóba.
Milyen gyakran merítesz verseidben a saját életedből? Törekszel rá, hogy valamennyire eltávolodj a valós karakteredtől?
Szerintem nehéz lenne nem abból merítenem, ami éppen átfolyik rajtam, megtörténik velem. Az viszont fontos, hogy – főleg a Naplójegyzetnél – nem azt írom le, ami éppen eszembe jut. Szövegként is dolgozni kell vele ahhoz, hogy ne egy öncélú valami, hanem mások számára is esztétikailag értékelhető tartalom legyen. Itt jön a magamtól való eltávolítás, ami nyilván nehéz, de a szakmánk lényege.
Fontos gyakran gondolni arra, hogy nem magunknak, hanem a nyilvánosságnak írunk. Ha másoknak is meg akarok mutatni egy verset, akkor nem az a lényeg, hogy Vida Kamilla éppen szomorú, hanem hogy ebből a szomorúságból valami olyat tudjak összegyúrni, ami más életében is rá tud világítani egyes dolgokra.
A Demográfiai csúcs viszonylag bő időperiódust ölel fel, 2021 és 2026 között írtad a verseket. Szerinted mi a kötet közös nevezője?
Az alap kérdésfelvetés talán az, hogy elkésett-e a mi generációnk. Követtünk-e el hibákat, és ha igen, milyeneket? Máshogy kellett volna bizonyos dolgokat csinálni? Egyáltalán kijöttünk-e a világmegváltási korból? Pont abban az időszakban vagyok, amikor körülöttem az emberek letelepszenek, családot alapítanak, és azok a lázadó hangok, hogy hogyan változtassuk meg a világot, megszelídülnek. Máshova kerülnek a hangsúlyok.
Korábban azt írtad, a Demográfiai csúcs azzal is foglalkozik, hogy „a szülővé válás értelmezhető-e politikai menekülőútként”. Pontosan mit értesz ez alatt?
Pár évvel ezelőtt olvastam Dezső András Portik Tamásról szóló könyvét. (Nagyfőnök – Portik Tamás és körének felemelkedése és bukása – a szerk.) Mindig nagyon érdekeltek azok a részek, ahol azt érinti, hogy Portik apaként, a saját gyerekei viszonylatában miket csinált. Nagyon érdekes dolog szerintem, hogy bár az embernek van egy alvilági élete, megmarad a szülői szerepe is, amiben meg kell felelnie, és amiben alá kell rendelnie magát, még akkor is, ha ez konkrétan a részéről nem úgy történt meg teljesen, mint egy átlagos ember életében.
Sok gyerekes ismerősöm mondta nekem, hogy ebben az életszakaszban valójában már nem az számít, hogy te mit akarsz: az ember egyszerűen már nem magáért felelős, hanem valaki másért.
Ez a dilemma érdekelt abban az értelemben, hogy például amikor arról beszélgetünk, milyen országot akarunk, szülőként már nem a saját érdekeink, hanem a gyerekeink mentén festjük le az elképzelt, ideális ország képét.
Nagyon érdekes ez a magyarázat, azért is, mert amikor én olvastam ezt a sort, nem ez a gondolatmenet jutott eszembe, hanem az, hogy a politika nyomasztó hatása elől jelenthet-e menedéket egy szülői szerep.
Szerintem a versek kevésbé foglalkoznak azzal, hogy tudja-e zavarni az embert a politika. A közös gondolat bennem inkább az volt, hogy valahogy egyértelműbb feladat másokért tenni, mint magunkért. Könnyebb nem annyira kegyetlennek lenni, őszintén törődni.
Azért is hangsúlyoztam ki ezt a motívumot, mert az elmúlt hetek közéleti eseményei után felmerülhet, hogy bennünk marad-e a megszokottá vált menekülésérzet.
Ezt nem tudhatjuk. Nézd, az igaz, hogy mindamellett, amiről az előbb beszéltem, ez a kötet arról is szól, mi történt ebben az országban az elmúlt években.
Ezt a könyvet most kellett megírni, mert olyan történelmi tapasztalatokat lehetett benne rögzíteni, amire valószínűleg nem lesz újra alkalom az életünkben.
Nem nehezíti a témaválasztásaidat, az elvonatkoztatást, hogy a mindennapjaidat a közélet körforgásában töltöd a Partizánnál?
Már akkor is hasonló dolgokról írtam, amikor nem dolgoztam a mostani munkakörömben. Nem tudom egyébként, hogy a jövőben is ez lesz-e a fő témám. Költészetileg mindig is azt gondoltam, hogy engem Magyarország érdekel, az itteni kérdésekről és problémákról írok. Persze, a munkámból fakadóan is érnek ezek az impulzusok, de hát mit csináljak? Ez foglalkoztat.
Mi a komfortosabb jelenleg? Költő, műsorvezető-szerkesztő – vagy műsorvezető-szerkesztő, költő?
Általában a költőt szoktam előre sorolni. Bármennyire is szeretem a munkámat, a költőség az univerzális szenvedélyem. Azt érzem, ez semmilyen körülmény között nem vehető ki a személyiségemből, azóta leválaszthatatlan, hogy belekezdtem. A műsorvezetés és a szerkesztés is nagy szenvedély, de sokkal inkább gondolok rá munkaként.
Beszéljünk akkor kicsit a munkádról. A választás óta nem szerepeltél a Partizánon, mi következik most neked? (Az interjú a csatorna egyszázalékos kampányának május 20-i záróközvetítése előtt készült, ahol Kamilla már készített interjúkat – a szerk.)
Továbbra is ott szeretnék lenni, ahol vagyok, csak úgy döntöttem, hogy tartok egy szünetet. Szerintem nagyon fontos feladatom, hogy gondolkodjak arról, mi történt április 12-én, ehhez pedig szükség volt most egy lelassulásra.
Kifejezetten veszélyesnek tartom, ha az ember csak szerepel, beszél és beszél, és egyszerűen nincs ideje gondolkodni.
De nagy dolgok nem változtak, továbbra is az érdekel, ami eddig. A következő nagy feladatomnak azt tartom, hogyan lehet dokumentálni azt, ahogyan egy új rendszer születik.
A NER-rel együtt vége lett a Ruff Bálint és a te neveddel fémjelzett Vétónak is. Neked mikor derült ki, hogy eljött a lezárás? Hogyan élted meg a folyamatot?
A terv eleve az volt, amit Ruff Bálint a műsor kezdetekor megfogalmazott: ő a 2024-es európai parlamenti választásokig maradna, és utána gondoljuk át, hogy van-e értelme folytatni. Ő is abban volt, amit az előbb említettem, hogy nem jó, ha az ember állandóan csak beszél és beszél, emiatt voltak beépítve pontok, ahol megállhatunk, gondolkodhatunk. Én azon a nyáron azt mondtam, hogy szerintem most kezdi a műsor igazán megtalálni formáját, ezért érdemes lenne folytatni.
Ott akkor abban maradtunk, hogy rendben, megyünk tovább, de be fogjuk fejezni legkésőbb 2026 áprilisában. Egyszerűen muszáj beépíteni határvonalakat, nem jó, ha egy dolog a végtelenségig megy. Szóval én már régóta tudtam, erre számítottam, hogy idáig fog tartani.
Viszont volt olyan adás is – élő közönség előtt –, ami elmaradt.
Igen, Ruff Bálint miniszteri megbízása miatt hozta ezt így a történelem. Neki már nem az a feladata, hogy ebben a műsorban szakértő legyen.
Te mikor tudtad meg, hogy ő lesz a miniszterelnök jobbkeze?
Aznap, amikor a bejelentés volt.
Nem suttogtak előtte erről a folyosón?
Amikor Magyar Péter publikált egy közös fotót róluk, akkor én az adásban megkérdeztem, mit kell erről tudni, lesz-e valamilyen megbízatása. Az ekkor elhangzottak alapján világosan lehetett következtetni arra, hogy dolga lesz Magyarország újjáépítésében. Az, hogy a pontos feladata, annak mélysége, iránya, tehát amit most a „rendszerváltás motorja” fogalommal írnak le, mi lesz, az a nyilvános bejelentés napján vált számomra is világossá.
Mit gondolsz az új szerepvállalásáról?
Azt gondolom, hogy eddig azonos feladatunk volt, hogy a nyilvánosságban arról beszéljünk, Magyarország tud jó és igazságos ország lenni. Ez változott, mostantól más szerepet töltünk be. Én nagyon sok sikert szeretnék neki kívánni, és remélem azt, hogy meg tudja valósítani azokat a dolgokat, amiktől jobb lesz az országnak.
De fontos kihangsúlyozni, hogy már más platformon mozgunk, ezért én ebben az interjúban például nem is Bálintként szeretnék rá hivatkozni, mert megtisztelem az intézményét és hivatalát azzal, hogy miniszterelnökséget vezető miniszternek nevezzem.
Mennyire változtatja meg a te perspektívádat a politikáról az, amikor egy közhatalmat ellátó személy már nem egy absztrakt figura, hanem valaki, akihez személyes kapcsolat is fűz? Hogyan tudod feloldani ezt a helyzetet?
A múltat nyilván nem tudom felülírni, és azt sem tudom mondani, hogy ne kapcsolnának fontos és szép emlékek a közös munkához. De azt is gondolom, hogy felnőtt emberként, újságíróként ezt szét kell tudni választani, főleg a nyilvánosságban ellátott feladataink miatt.
Nem gondolom célszerűnek azt, hogy én egy megválasztott miniszterről nosztalgiázzak a beszélgetéseimben.
Szerinted Ruff Bálint kinevezése sebzi a független média képét a szélesebb nézőközönséget szemében? Sokan – főleg a Fidesz-párti oldalról – a műsort, vagy akár a Partizánt „tiszásnak” nevezték.
Nézd, a Vétó 2023-ban kezdődött, bőven a Tisza Párt megalakulása előtt. Azzal kapcsolatban mindig transzparensek voltunk, hogy a műsor célja a kormányváltás, végig ugyanazt képviseltük, mint a legelső adásban. Ha ezek mellett persze valaki ezt máshogy látja, úgy gondolom, a nyilvánosságban dolgozva el kell fogadnom azt.
Ahogy te is fogalmaztál, a műsor kimondott célja volt a kormányváltás. Te tulajdonítasz szerepet neki abban, hogy ez megvalósult április 12-én?
Ilyet biztos, hogy nem mondanék, mert szerénytelenség lenne. Az egyetlen dolog, ami a célunk volt, és amiben hatással lehettünk, hogy mi az elejétől fogva azt mondtuk: jó lenne elképzelni azt, hogy az életünk másképp is folyhat, és nem csak az van, amiben élünk.
Ezt a gondolatot hamar elkezdtük ültetni, és egy idő után az kezdett feltűnni, hogy már a nézőink is el tudták képzelni, hogy vége lehet a NER-nek.
Szerinted mi miatt tudott ilyen hatást kiváltani a műsor, vagy mi változott, ami miatt ez a gondolkodás átalakult?
Nyilván nemcsak a műsor tett ehhez hozzá, ezek a tapasztalatok összeadódtak. Nagyon sok formája volt ennek: egyrészt a mérések, de lehetett látni például azt is, hogyan kommunikálnak a politikusok, és azt valóban ijesztőnek, vagy inkább nevetségesnek élik meg az emberek. És persze ott az általános közhangulat, amit nehéz mérni: itt olyanokra gondolok, hogy azok az emberek is politizálni kezdtek, akik korábban soha. Szerintem ezt már egy évvel a választás előtt lehetett érzékelni, szinte minden napot a Tisza tematizált. Egyszerűen csak átbillent az emberekben, hogy nem félni kell a rendszertől, hanem nevetni rajta.
A műsorral akkor inkább lekövettétek a hangulatot, vagy ti is tudtátok részben tolni azt?
A mi munkánkat úgy lehet a legjobban összefoglalni, hogy megpróbáltuk megmutatni, nem csak Orbán Viktor létezik a világban, és nem kell mindent hozzá mérni. Egy intellektuális vagy tartalomgyártói magyarázatot igyekeztünk adni arra, ami körülöttünk történt.
És ha egy kicsit kizoomolunk a kérdésből? Hogy látod az interneten otthont találó független média szerepét mindebben?
Az elmúlt évtizedekben rengeteg munkát a szabad média végzett el, gondoljunk csak a kampányidőszakban feltárt ügyekre. A botrányoknak, korrupciós ügyeknek, megfigyelési ügyeknek abszolút összeadódó hatása van abban, hogy az emberek hogyan viszonyulnak a rendszerhez, és hogy elegük lett abból, ami van.
A közösségi médiával kapcsolatban én nagyon sokáig nem értettem azt, miért mondja Orbán, hogy „digitális honfoglalásra van szükség”, vagy hogy „az interneten ügyesebb a Tisza”. Ezt téves gondolkodásnak gondolom, mert nem az van, hogy eredendően máshogy kell politizálni az interneten. Csak a felület más – ez pedig egy technológiai dolog, amit meg lehet tanulni. A Fidesz egyik nagy hibája az volt, hogy rosszul azonosította be a problémáját.
Nem a csomagolás szintjén volt a probléma, hanem az üzenetén.
A hibrid médiakorszakban a médiaszemélyiségek és véleményvezérek közti határ is egyre mosódik el. Hogyan állsz az ilyen jellegű hatásodhoz, befolyásodhoz?
A legnagyobb felelősséggel és odafigyeléssel kezelem, próbálok nap mint nap eleget tenni ennek. Azt hiszem, hogy ennél a kérdésnél ez az egyetlen hozzáállás, amit gyakorolni lehet.
Az Orbán-rendszer bakancsa alatt nagyon kevés független médium jutott levegőhöz, a Partizán talán az egyike azon kevés szereplőnek, amely sikert tudott kovácsolni a zord körülményekből. Kitekert módon, de lehet, hogy a rendszerváltás jobban rátok húzza a versenyt?
A népszerűségben szerintem szerepe volt annak, hogy az ellenzéki érzelmű emberek úgy gondolták, a sajtóba helyezik inkább bizalmukat, mert sokáig úgy látták, nincsen potens, a Fidesz leváltására kész ellenzék. Nemcsak a klasszikus sajtót, hanem az influenszereket is hitelesebbnek látták, gondoljunk például a kegyelmi botrány után szervezett tüntetésre. Ez a dolog annyiban változott 2024-ben, hogy lett egy potens kihívója Orbánéknak. Mégis, radikálisan nem csökkent az említett médiumok elérése – ezért is bizonytalan, mit hozhat az új helyzet.
Kereshetik a bizalmat a választópolgárok egyszerre a sajtóban és egy politikai erőben?
Nem látom, miért ne kereshetnék. Egy olyan helyzetben vagyunk, amiben nagyon régóta nem voltunk: most forr ki éppen, hogy mi fog történni velünk, mire lesznek kíváncsiak az emberek. Nekem például az is kérdés, hogy miután két éve szinte mindenhonnan politikai műsorok jönnek, egyáltalán megmarad-e az érdeklődés ezen a szinten, vagy eljön az a pont, amikor az emberek azt mondják: megtörtént a kormányváltás, most már beszéljünk kicsit másról, és adott esetben inkább kulturális tartalmakra lesznek fogékonyabbak.
Szerinted meddig tart ki a jelenlegi, fokozott állapot?
Azt gondolom, hogy egy évnél biztos nem tovább. Nagyon nem tudom elképzelni, hogy az emberek mentális állapota tovább bírja a jelenlegi tempót. Szükség lesz egy nyugalmi állapotra, amikor a szürke hétköznapok jönnek, nem pedig napról napra jön az újabb hatalmas sztori. Visszatérve még a versenyhez:
ez lenne az egészséges működése a szakmánknak, csak pont az a lehetetlen helyzet, melyben a hatalom egységesen próbálta eltaposni a független sajtót, tompította a versenyt, mert szolidárisak voltunk egymással a körülmények végett.
A normális működés keretein belül mi elsősorban egymás konkurenciái vagyunk. Lehet, ez jobban észrevehető lesz a közeljövőben.
Mi lesz a Fidesz propagandagépezetének sorsa?
Náluk a legfontosabb az az, hogy a megújulási vagy megtisztulási folyamatban milyen következtetésekre jutnak. Például elgondolkodnak-e azon, hogy a véleményformálói szerepük mennyire volt hasznos a társadalom számára, vagy hogy adott esetben hozzáadtak-e ahhoz, hogy ekkora vereséget szenvedett a Fidesz? Azt nem gondolom, hogy innentől a nyilvánoságban nem lesznek fideszes megszólalók, de most inkább azt látom, hogy ennek az egésznek az újragondolása zajlik.
A Gemist kérdésére azt írtad, hogy a Tisza-kormány egyik legnagyobb feladata átírni a társadalom évtizedes beidegződéseit. Hogy látod, hogyan kell nekikezdeni ennek a feladatnak?
Az első pillanattól kezdve ugyanazt kell képviselni arról, mi a hétköznapi. Arra, amit eddig hétköznapiként ismertünk, amibe reflexszerűen beleszoktunk, nemet mondani, és újradefiniálni a normálist.
Eddig az volt a normális, hogy Gulyás Gergely hazudik a Kormányinfón. Eddig az volt a normális, hogy uszító plakátok voltak az utcán. Ezeket kell elutasítani.
Ha az emberek más perspektívából kezdik nézni a dolgokat, átértékelik az eddigi életüket, az hatással lesz a mindennapokra is.
Mire számítasz, milyenek lesznek egy év múlva mind Vida Kamilla, mind Magyarország mindennapjai?
Azt remélem, hogy kicsit unalmasabbak lesznek. Valójában talán mindenki egy kicsit ezt szeretné. Én továbbra is politikai tartalomgyártással szeretnék foglalkozni, de azt hiszem, örülni fogok annak, ha lesz egy kicsit több időm a kultúrára is.
The post Vida Kamilla: Nem gondolom célszerűnek, hogy egy megválasztott miniszterről nosztalgiázzak appeared first on Forbes.hu.
