Ingyenes lesz idéntől a keszthelyi Helikon Strand – közölte a Facebook-oldalán dr. Tóth Gergely, a város polgármestere.
Megígértük, valóra váltjuk. Visszaadjuk a Balatont az embereknek
– fogalmazott közösségi oldalán a polgármester.
Az intézkedés május elsején lép életbe.
A döntés egyik fontos eleme, hogy a strand nemcsak a helyiek, hanem minden látogató számára ingyenesen lesz használható. Korábban Keszthelyen kizárólag fizetős önkormányzati strandokon lehetett legálisan fürdeni, igaz, a helyiek kedvezményes áron vehették igénybe ezeket.
Senki sem sajátíthatja ki hazánk természeti kincseit
– hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve: a tó megóvásának egyik kulcsa éppen az, hogy az emberek magukénak érezzék.
A Helikon Strand közel 20 ezer négyzetméteres területen várja a látogatókat. A gondozott zöldfelület, árnyas fák és tágas napozórészek kényelmes pihenést kínálnak.
A szolgáltatások köre is széles:
- sportpályák (röplabda, mini foci),
- pingpongasztalok,
- játszótér,
- beltéri és kültéri zuhanyzók,
- baba-mama szoba és gyermekmosdó,
- valamint büfék állnak a vendégek rendelkezésére.
A megnyitó napján piknikre várják az érdeklődőket, sőt, a strand kerítésének jelképes elbontásába is be lehet kapcsolódni.
A városvezetés abban bízik, hogy más települések számára is követhető irányt jelöl ki.
A Google Maps értékelése szerint ez a 10 legjobb fizetős balatoni strand, ezeket a balatoni strandokat viszont alig ismeri valaki.
The post “Visszaadjuk a Balatont az embereknek” – ingyenessé válik az egyik strand first appeared on Sokszínű vidék.
