A Fidesz-KDNP EP-listájának a teljes népességen belül 28 százalékos a támogatottsága, tehát nagyjából 2,2 millió szimpatizánsa van a kormánypártnak, miközben a Tisza Párt 19 százalékon áll, ami azt jelenti, hogy másfél milliós tábora van Magyar Péteréknek – derült ki a Závecz Research legutóbbi, személyes kérdezésen alapuló felméréséből, amely a választási aláírásgyűjtések hajrájában készült az RTL megbízásából.
A DK-MSZP-Párbeszéd listája a választókorú népesség 12 százalékának támogatását élvezik, ami nagyjából egymillió főt jelent, míg a Mi Hazánk és a Momentum 4-4 százalékos táborral bír, vagyis körülbelül 300-300 ezer fő sorakozik föl mögöttük. A Závecz szerint a Kétfarkú Kutya Pártnak mindössze 150 ezer szavazója van, ugyanis a mérés szerint – a Jobbikhoz és az LMP-hez hasonló – a teljes népességen belül csupán 2 százalékon állnak.
A biztos részvételt ígérő, EP-listák között választani tudó szavazók körében
a Deutsch Tamás által vezetett kormánypárti lista 39-,
a Tisza Párt 26-,
a Dobrev Klára mögött felsorakozó baloldali lista 17 -,
míg a Toroczkai László által vezetett Mi Hazánk 6 százalékon áll.
Vagyis a május eleji adatok szerint négy párt vagy pártszövetség küldhetne képviselőket az európai törvényhozásba.
Kisebb valószínűsége van annak, hogy mandátumhoz jut a Momentum és az MKKP, de nem zárható ki, hogy átlépik az 5 százalékos küszöböt, hiszen előbb 4-, utóbbi 3 százalékon áll.
A Political Capital és a 24.hu mandátumkalkulátora szerint a Závecz mostani adatai alapján
a Fidesz 10-,
a Tisza 6-,
a DK-MSZP-P 4-,
a Mi Hazánk 1 mandátumra számíthat.
A Závecz áprilisi végi mérése még azt mutatta, hogy a DK által dominált zöld-szociáldemokrata lista az ellenzék vezető ereje, melyet 26 százalékra mértek a pártválasztók között, a Magyar Péter által vezetett listát pedig 14 százalékra.
The post Závecz: a Tisza az ellenzék legerősebb pártja first appeared on 24.hu.